Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai (1968-1986) II., befejező rész
Formavilága még kialakulatlan volt, de az Alkotóműhelyben végzett munkája egyéni fejlődése szempontjából hasznos lehetett. Matéka Éva kísérletei a Velemi Alkotóműhely gyakorlatában is szokatlanok voltak: nyomott és kézzel festett, színpadképekre vagy freskóvázlatra emlékeztető kartonokat készített, majd ezeket a figurális kompozíciókat textilre vitte át. Solti Gizella az előző években megkezdett munkáját folytatta: a kártolásra használt szöges hevederek és egyéb anyagok — géz, papír, fotó, gyapjú — alkalmazásával készített tárgyakat. Videoprogramjában egy matéria lebontását elevenítette meg. Szenes Zsuzsa a „Határ” címmel készített grafikai kollázs sorozatot, melynek folytatása egy akció és az azt dokumentáló videoprogram volt. Székely Kati 1978-ban és 1981-ben kialakított, varráson alapuló kísérleteit folytatta: celofánra és műanyagfóliára varrógéppel vitt fel raszterhálót. A tartóanyag eltávolításával alakultak ki a végleges, a térbe görbülő légies hálókompozíciók. Trombitás Tamás mint képzőművész kapott meghívást. Munkája a geometrikus neonkompozíciók — fényszobrok —, textil, emberi test és természet misztikus viszonyainak kutatása volt. Négy szabadtéri akciót, fotósorozatokat és két videoprogramot készített az alkotóműhely résztvevőivel közösen. A finn Uulla Paakunainen résztvett Trombitás Tamás munkáiban, saját kísérlete a gyapjú előfonat és nylonfólia együttes alkalmazása volt. Mint a 4. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé díjnyertese, Antonella Padovani Celada Olaszországból vett részt a műhely munkájában. Konceptuális gyökerű munkáit délamerikai varrott technikával készítette, a kompozíciókat papírral és írott szöveggel kombinálta. A Franciaországban élő, korábbi velemi résztvevő, Kele Judit öt francia művésztársával készített videón és fotón rögzített akciót a Nyílt Napok alkalmával.. A vendégként két hétig az Alkotóműhelyben dolgozó Marjan Derksen (Hollandia) munkája egy geometrikus tér-négyzetháló és selyem-tükör kombinációból épült mű volt. Az Alkotóműhely kilencévi munkájáról és az 1983. évi tevékenységről a Magyar Televízió dokumentumfilmet készített. A biennálók negatív tematikáin, Velem önfelszámolásán, a műfaji csődön túl még szociologikus tényezők is hozzájárultak a hanyatláshoz. A másfél évtizednyi történet szereplői többé-kevésbé ugyanazok voltak. Jószerivel 1980 óta egyetlen fiatal sem csatlakozott az „új textiles” mozgalomhoz. Az pedig, hogy egy fejlődési folyamat során minden résztvevő évről évre továbblépjen, még a textilnél jóval rugalmasabb műfajokban sem képzelhető el. Az a művészeti presztízs-vonzerő, amely a 70-es évek közepén volt a legerősebb, megszűnt. Az első két generáció tagjai is sorra kezdték feladni független művész státusukat, s tértek vissza az iparba, vagy más módon kényszerültek állást vállalni. Nyilvánvaló lett, hogy a művészetükből a nyolcvanas években nem lehet már megélni. Ez a fiatal textilművészeket két választás elé állította — de ezek közül egyik sem volt a kísérleti irány —; az egyik részük a felvirágzó butikipar szállítójává szegődhetett, s ők a nagyobbik rész. A többiek — főleg a gobelinesek —, megpróbálhatnak a nekilendült „szállodaművészetből” megélni. Olyan — túlzás nélkül állítható —, a műfajukban világhírnevű művészek, mint Bajkó Anikó, Gecser Lujza vagy Gulyás Kati, Kelecsényi Csilla, anyagmintákat má- solgatnak, vagy csipkefüggönyök hattyúit rajzolgatják az iparban. Ez a megalázó, értelmetlen állapot nyilván nem tartható huzamosan, ezek a művészek újra hátat fordítanak az iparnak. Pedig korántsem arról van szó, hogy nem lenne égetően nagy szükség invenciózus tervezőkre. De még mindig szinte megoldhatatlannak látszik annak a felismerése, hogy az ipari előrelépés egyetlen lehetősége a szellemileg és művészileg magasszínvonalú tervezés. Helyette külföldi minták — divatrend — állandóan elkéső követése, bérmunka vagy a hamis módon megítélt „közízlés” kiszolgálása történik. Pedig nagy valószínűséggel a magyar sajátosságok korszerű megjelenítése volna az egyetlen járható út a textiltervezésben is, ahelyett, hogy műskandi- náv, álolasz, minthafrancia és még ki tudja milyen pótmegoldásokat erőltetnének. Ahhoz, hogy a textilipari fejlődés és a tervezés magas színvonalon működjék, nem 1145
