Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 12. szám - Sebők László: Utópia (elbeszélés)

— Velem mi lesz? — döbbentem meg. — Mi lesz a fizetséggel?

— Felejtsd el! — vetette oda foghegyröl. — Elég neked a varázsvessző.

— De a korong — tiltakoztam —, azt ígérte!

— Felejtsd el —mondta —, nem vennéd hasznát! — Dühömben sírva fakadtam. Nem ezt érdemeltem. Messziről követtem, nehogy az őrizetére rendelt bivalyosok észrevegyenek. Az alsó kapu felé vezették, ott volt országunk halára. Megvárták amíg átér, akkor a magukkal hozott kövekkel még megdobálták. Lassan eltűnt egy domb mögött, csak a kordája nyikorgóit sokáig a fülembe. Ott maradtam csalódva, kisemmizve, kezemben egy cifra bottal, melyről tudtam, hogy semmit sem ér. Mérgesen rácsaptam a földre, hullj hó! Hazamentem, kinyitottam az ól ajtaját és bekiabáltam.

— Eljött az időd, kövér disznó, készülődj! Nézz ki az udvarra, havazik! Fehér lesz minden, és a véred vörösre festi majd az apró halmokat

A disznó előbújt, beleszagolt a levegőbe. Fázott, farolt volna vissza, de rávágtam a bottal.

— Igen, az utcában mindenütt vágáshoz készülődnek, havazik. Ez a világ rendje. A disznót az ölő megpörzsöli, tűzzel, vagy forró vízzel megmelleszti és csinál sódarokat, disznólábakat, és szalonnákat. Azonkívül különféle kolbászokat, gömböcöket, véreseket, májasokat, húsos-kolbászokat. A háj és fagy- gyú megolvasztatik.

1115