Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Jánosy István: István király alkonya (dráma)
legdrágább kincsemet, a fiamat. ... Akármi miatt büntet, de ezt nem szabad lett volna tennie! Kire hagyjam az országot, Urunk zsenge vetését? Saját ügyének legfőbb támaszát szólította el. Az én szívem most már sose gyógyul be. GIZELLA És az én szívem? Aki annyi fiamat veszítettem el még pólyában? És most e drágaságos, gyönyörűséges egyetlen kincsemet?! (siratásba vált át, közbe - közbe énekelve a Mária altatója egy-egy sorát. [A Mária altatója megtalálható Erdélyi Zsuzsa: Hegyet hágék, lőtöt lépék 696. oldalán — 231. szám]). Fölszántottam, cintorom elejit, Bévetettem Ádámnak magvával. Igen, Ádámnak magvával, az én méhem szülötteivel. Pólyájuk még meg se melegedett, madár-lelkűk máris útrakelt, örök bánatot hagyva bennem. Jaj, miért hiábavaló én minden vajúdásom? (-.Elboronáltam anyai jajszókkal.:) Jajszóim soha nem fogyatkoznak, Kínjaim soha nem kisebbednek. Ki a legnagyobb földi méltóság, a Római Császár húga vagyok, nyomorúbb vagyok a legnyomorúbb rabszolgánál! Az megszülheti fölnevelheti sok-sok fiát, én csak temetem magzataimat, s könnyeim özöne nem apad el. Kimenék én ajtóm eleibe. Föltekinték nagy magas mennyégbe. Nyitva látom Menyország ajtaját. Azon bellől egy terített asztalt. Azon vala e’ rengü bőcsűcske. Ül vala mellette anyánk, Szűz Mária. A lábával rengetgen vala. Mennyit rengettem én a kicsi bölcsőcskét. Mennyit számláltam én szálló szenderüket, elnyugvó arcuknak parány ajtaját, lehelltüknek ki-be járását. Lélekzetük kihagyott, ellankadt, kinyílt a szemük, fejük lehanyatlott. (:Aludj, aludj, Istennek Báránya!:) Elaludt, elaludt Istennek báránya, az én Imre fiam, én egyetlen kincsem. (:Szeretetbül jöttél e világra.:) Szeretetbül jöttél, és már el is mentél, kínba esni hagytad apádat, anyádat, Végveszélybe hagytad esendő népedet, lelkemnek szentélyét üressé hagytad. Oh Istenem, Uram mért büntetsz így engem, Ily sívó haraggal, irgalmatlansággal? Sose hadakoztam, senkiit meg nem öltem, kinek sem ártottam. Te sok egyházadat csak ékesítettem, sok miseruhádat éjt-nappal hímeztem, Te szegényeidet pénzzel istápoltam. Mit vétettem, hogy így iszonyúan büntetsz?! 14. jelenet (Papok és fegyveres kísérők megkötözött regösöket vezetnek István elé PAPOK István király! István király! Ijü- gyelmezz reánk! ISTVÁN Mit kívántok? PAPOK Elhoztuk elibéd e pogány varázslókat. Végeztesd ki őket! ISTVÁN Nem teszem! Elég embert ölettem meg a ti kívánságotokra! Már túl sokat is! PAPOK De megbűvölik a népet. Tömegestül fordulnak feléjük a már megkereszteltek is. ISTVÁN Miért nem énekeltek nekik olyan szépen, mint ezek? PAPOK De ezek bűbájosok, varázslók, és boszorkányok. Az Ördög szállt beléjük. ISTVÁN Űzzétek ki belőlük az Ördögöt, mint Krisztus urunk. Teremtsétek belé disznókba a gonosz lelkeket! PAPOK (megzavarodva pislognak, és egymásnak mondogatják) Még nem esett meg, hogy a király megtagadta volna valami kívánságunkat. ISTVÁN (a poroszlóhoz) Oldozzátok föl bilincseiket! POROSZLÖK (úgy tesznek) ISTVÁN (a regösökhöz) Hallottátok, mivel vádolnak benneteket? REGÖSÖK Hallottuk. ISTVÁN És mit feleltek erre? REGÖSÖK EGY CSOPORTJA (mind egyszerre elkezdik énekelni a dozmati regős-éneket) Dicsértessék a Jézus Krisztus! Eljöttünk István király szolgái, régi szokás szerint el is mondanánk István király énekét, ha kegyelmeiknek tetszenék. Mondjuk-e vagy ne? ISTVÁN Mondjátok! REGÖSÖK Ahol keletkezik egy ékes nagy út, amellett keletkezik egy halastóállás. Hej regö rejtem, regö rejtem. 1086
