Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai I. (1968-1986)

a híradók riportjait idézte. Elsikkadt a történés lényege, értelme. (Egy nadrágos, pulóveres, sötéthajú nő beken egy fehérruhás szőkét valami undorító masszával, majd a szőke nekiáll és komótosan, gipszes gézcsíkokkal borít be egy meztelen, mozdulatlanul álló férfit.) A kívülálló, a szemlélő csak unatkozik... azon, ami az esemény részeseinek szenvedés, megpróbáltatás, feszültség, véres, mocskos pokoljárás és tiszta, áhítatos alkotás. Tiszta, fehér gépszlenyomat marad csak hátra a .kegyetlen színházból’: a végsőkig kimerítő, intenzív, rettenetes élmény egyképp közölhetetlen a formákat életrehozó képzőművészet és a cselekvéssorokat rögzítő film nyelvén. Kelecsényi ezt akarta és tudta megfogalmazni, szándékosan nem alkotva művet, .műtárgyat’.”

Mint a fejezet elején jeleztem, a textilmozgalom eredeti motiváló ereje, a megújulás mozgatója, az ideális új funkció kialakítása — az építészeti, közösségi alkalmazás — illúzióinak bizonyult. A kiútként végigjárt kiállítási út a kísérleti textil hatására a tematikus biennálékhoz vezetett.

Maga a kísérleti irány — Velem segítségével — a képzőművészeti típusú műfajt helyezte előtérbe. Valójában az 1980-as végeredményt tragikusnak érzem, önértékétől függetlenül. Az, hogy a művészek a soha meg nem kapott építészeti tér helyett megteremtették a maguk „művészeti” terét — az environmentet —, ebben az összefüggésben szomorú zsákutcának tekinthető.

Mindezek mellett az, hogy a textilművészet progresszív része elszakadt a textil hagyományos felfogásától, feladataitól, képzőművészetté transzponálta magát, páratlan fejlődési vonal. Ugyanakkor ez a kettéhasadás — tradicionális és művészeti funkció — hosszútávon nem stabilizálható.

(Folytatjuk)

1036