Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Fitz Péter: A magyar textil kalandjai I. (1968-1986)

ria többé nem alkalmazható. Még csak az iparművészet-képzőművészet .határesetének’ sem tekinthető, hiszen a benne foglalt művészi alkotógondolat még anyagi vonatkozásában sem köti az előbbihez. De nem is fontos a kategorizálás, önálló kifejezési forma, a „textilművészet” jelenik meg, mely éppenúgy alkalmas emberi gondolatok művészi közlésére, mint anyagától függetlenül bármely más modern művészi eszköz, a filmművészettől a szobrászatig. Rokon törekvések — legalábbis szándékukban közeli —, képviselői dolgoztak együtt 1977-ben, s a közös gondolkodás a többiek más karakterű munkájára is hatással volt. A textilművészet létét akadályozó .pszichikai gátak’ ledőltek.” — próbáltam meg összefoglalni a legjelentősebb velemi esztendő munkáját 1980-ban.

Az 1977-es esztendő velemi eseményei és hatásuk nem maradtak visszhang nélkül; a gyökeres változás jelei a textilművészet teljes egészét áthatották. A legjelentősebb fordulat a Fal- és Tértextil Biennálé rendszerének reformja volt. Az V. Biennálé 1978-ban már nem kívánt többé a műfaj parttalan seregszemléje lenni.

„Amikor ugyanis leszűkítették a beadható művek körét, s a létező tendenciák sokaságából egyet, mint a legkívánatosabb irányba mutatót kiemelték, nehezen áttekinthető és mélyebb problémákat felszínre vető helyzetet teremtettek. Azzal, hogy az 1978. évi szombathelyi biennálé programját a .Folyamatok’ címszóban határozták meg, valójában nem egyszerű tematikai szűkítést, nem is technikai szempontú megkötést, hanem sokkal átfogóbb érvényű: szemléleti megszorítást tettek. A pályázati felhívás szövege szerint folyamatokon a bizottság (a Biennálé Előkészítő Bizottsága), a textil olyan megközelítését érti, amikor is folyamatok (sorozatok, szekvenciák, szériák) összefüggő rendszerben értelmezhetőek. Tehát nem egy, hanem több egymással tartalmilag összetartozó, komplex, egymást értelmező munkával lehet pályázni. A bizottság minden valószínűség szerint annak a szakma egészében jelentkező igénynek akart eleget tenni, amely szerint valamely megfogalmazott elvárással, megszorítással kell felfelé húzni a művészi teljesítményeket, vagyis vállalni kell a mégoly drasztikusnak ható anyagszempontú, technikai vagy tematikai orientálást is, hogy a már-már kialakulófélben lévő egyéni manírokat, az egyes egyéni teljesítmények stagnálását, egy bizonyos szintre történő beállását megakadályozzák, tehát hogy ennek az egész művészeti ágnak a dinamikáját biztosítsák. Mivel a tértextil szenzációja és a minitextil kirobbanó teljesítményei óta újabb nagy horderejű fordulat spontán nem következett be, érettnek ítélték a helyzetet arra, hogy külső segítség pótolja a belülről fakadó impulzust.” — foglalta össze a változtatást a biennálé katalógusának előszavában Forgács Éva.

Tulajdonképpen ez volt a harmadik intézményi beavatkozás a textilművészet természetes folyásába. Ez gyakorlatilag azt az állapotot mérte fel, hogy a fejezet elején leírt változások — az új építészeti funkcióra való alkalmazás lehetetlensége; a kísérleti, képzőművészeti szándékú textil térnyerése; a középmezőny elszür- külése — tények, s a továbblépés áldozat árán is szükséges. Megkezdődött a tematikus biennáiék korszaka.

A 70-es évek közepétől fokozatosan, de egyre határozottabban, az önmagába forduló műfaj egyre komolyabb teoretikai aktivitást váltott ki. A kiállítási és kísérleti textil kezdett öncéllá válni — más lehetőség nem is kínálkozott. Ugyanakkor ez a mozgás népes számú elméleti támogatót vonzott magához. A művészettörténeti munka szorosan kapcsolódott a legújabb eredményekhez, s nagyjából 1978-ra a műtörténészek szerepe és súlya igen megnövekedett a textilesek mozgalmában. Az ő segítségükkel lehetett keresztülvinni, hogy a megmerevedő szervezeti formán — a biennálé mint országos seregszemle — túlhaladó műfaj új lehetőséget kapjon. A tematikus biennáléval ugyanis a textilművészek lemondtak a kétévente való rendszeres felmérő kiállításról, de ezen az áron a progresszió győzött. Az más kérdés, hogy az eredeti, a textilművészetben fennállt édeni egység örökre megbomlott, s időszakunk alatt soha többé nem állt vissza. Megkezdődött a polarizáció, a sajtóviták, ellenségeskedések időszaka, a műfajon belüli harc.

Maga az V. Biennálé a kísérleti, vagy jobban mondva a képzőművészeti célú, igényű textil diadalát hozta, annak ellenére, hogy a tradicionális technikájú

1032