Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Kovalovszky Márta: Századvég előtt (esszé)

alább eddig — pontosan meghatározó és a helyzetnek megfelelően kifejező művek hullámszerű vonulata egyre szélesedik. Amerre csak nézünk, a fiatal nemzedék prózairodalmában és költészetében, festészetében, zenéjében, akcióiban, „vegyes technikájú” fesztiváljaiban — amilyen a bevezetőben leírt Hanglemez c. kiállítás eseménysora is volt —, és filmjeiben felismerhetjük a közös jegyeket. Egy nemzedék, amely önhibáján kívül kimaradt az ún. „történelmi eseményekből”, amelynek az ún. „történelmi feladatok” vállalása helyett a napi élet rövidlejáratú feladatai jutottak, vidáman és könnyű szívvel veszi tudomásul helyzetét: a szeme se rebben, amikor berendezkedik ebben másléptékű, heroikus dimenzióitól megfosztott, látszólag kezelhető és szélcsendes világban. A következő pillanatban már otthon is van benne, és ontani kezdi egyszerre jókedvű és elkomolyodó, „duplafenekű” felvételeit, pillanatképeit, metszeteit, látleleteit azokról a tartományokról, amelyek körülveszik, és körülvesznek bennünket is. Ami azonban számunkra és valamennyi korábbi korszak gyermekei számára csupán létező, de be nem járt, meg nem ismert háttérjelenség, az nekik főszereplő, központi figura, megszentelt terep. Nem csupán a dolgok helycseréjéről van szó (arról is persze), inkább, sokkal inkább a nézőpontok, a látásviszonyok, a perspektíva megváltozásáról kell beszélnünk, pontosabban minderről egyszerre.

A változásoknak talán legfontosabb, legfeltűnőbb jele, hogy hosszú évek után — akár egy Mrozek-darabban — a színfalak mélyéről a roncsok tetejére -kimásznak, a sarkokból előbújnak az „ósdinak” tekintett, elfeledett, megkopott értékek, elsősorban a mese, a történet — ez utóbbi „történelem” jelentésében is. Spiró György vagy Dobai Péter történeti személyiségek köré komponált regényei, Nádas Péter vagy Esterházy Péter könyvei, Wahorn András, Révész László, Roskó Gábor vagy Üjházi Péter -képei, -a grafikák, rajzok hosszú sora Bangha Ferencitől Böröcz András vagy Dorosz Károly lapjaiig a meséből, az elbeszélt, elmesélt dolgok folyamatosságából táplálkozik. Még akkor is, ha a felszínen „egérrágta” a -mese (Weöres Sándor egyik versének címe), töredezett a folyamatosság. A dolgok, a részletek mögött, a -kompozíciókba szorított világ alapszövetében eleven, koherens erők tartják össze, fűzik egymáshoz a darabokat. A rejtetten ravasz, szeszélyesen indázó kompozíció kettős célt szolgál: részben elleplezi, ugyanakkor részben fel is fedi a tényt, -hogy történetről van szó. És e ponton rávilágít egy olyan kettősségre, amely már a nézőpontot, a stílust érinti. Semmi sem egyszerű, semmi sem egyértelmű többé ebben a világban, akár a történelem egy darabja, akár egy családi mitológia töredéke: nem kék és nem rózsaszín; a -történeti személy (mint Boguszawski, a lengyel színjátszás atyja, vagy Redl ezredes) éppúgy, mint -a mindennapok alakjai, a helyszínek éppúgy, mint a tárgyak, két- vagy többértelműen jelennek meg a műben, mintegy különös fénytörésben, színükről és visszájákról egyszerre. Ez a „kettőslátás” egy egész generáció veleszületett tulajdonsága és elbűvölő fegyvere: azzal, hogy egységben tartja, vagy egységgé forrasztja a szélsőséges ellentéteket, hogy egyazon pillanatban megkettőzve- megsokszorozva lát és láttat — olyan -rugalmas, hajlékony módszert kínál, amely az életben és a művészetben (és -persze sok más területen is) érvényes lehet. Érvényes és nagyon is a korszakhoz illő, mert magát a korszakot éppúgy minősíti, mint a hozzá való viszonyt. Ez a rugalmasság és hajlékonyság megint csak ismerős arról a másik, 19. századi századvégről, Stróbl vagy Zala műveiből. A különbség talán csak annyi, hogy e régi mesterek — ha tudatában voltak is (és miért ne?) fölényüknek és szakmai-emberi hajlékonyságuknak — azt a szobrászi feladatok simulékony megoldására korlátozták, és nem fejlesztették világnézetté, mint száz évvel később szellemi rokonaik. A hasonlóság, a megfelelés -azonban egy századnyi távolság ellenére is pontos: a századvég fölénye, érettsége, -mindenttudása, zsonglőrhöz méltó virtuozitása úgy jelen-i-k meg és virágzik, hogy a cinizmus csábítása, árnyéka nem kíséri. Ez őrzi meg a korszak gyermekeit a praktikus és kicsinyes szempontoktól és attól, hogy mindenttudásuka-t mindennek, pontosabban bárminek a kiszolgálására használják fel. Érzékeny és független gondolkodásmódjuk, különös perspektívákat alkal929