Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - A SZOVJET KULTÚRA NAPJAI MAGYARORSZÁGON: - Otar Csiladze: Vas-színház (Balkó Ágnes fordítása)
pacsi, és oka ugyanaz a Nato volt, csakhogy az érzés nem az atyai szeretet volt, hanem az a fanatikus imádat, melyről a (középkori lovagregényekben lehet olvasni. Szaba Lapacsi lelkének legmélyebb zugáig, haja tövéig, egész lényével szerelmes volt: és szerelme, akár Dimitri félelmei, napról napra, minden pillanattal, minden lépéssel, minden időben egyre csak nőtt: feltartóztathatatlanul, rendíthetetlenül, őrületes állhatatossággal emelkedett ki az egyformán mulasztott, színtelen, szenvedélyektől és érzelmektől megfosztott élet mélységéből, mint valami mesebeli, varázsos sziget, és ő fejvesztetten, rémülettel, halálos aggodalomban törekedett e sziget felé, akár a hullámok hordozta utazó a süllyedő hajóról, tudván, ha el nem jut a szigetig, ha szem elől téveszti, akkor végérvényesen és megmásíthatatlamul elpusztul, hiábavalónak, falra hányt borsónak bizonyul annyi év reménye, töprengése, munkája, igyekezete és kínszenvedése, amelyet önmaga keresésére és visszaszerzésére fordított, minthogy kilencéves korától fogva idegen életet élt, „idegen szerepet játszott”, valódi természetét elrejtette, eltemette az egyenruha, akár a halottat a föld, az egyenruha, amelyet egész vagyonuk árán szereztek meg számára szülei; a vagyon egyik felét a hamis nemesi okmány beszerzésére fordították, másik felével a bizottságokat tömték, nehogy egyetlen sarjuk „tanulatlanul” maradjon, nehogy az életben „másoknál alábbvaló” legyen, vagy inkább, hogy ők magúik „le ne maradjanak másoktól”, nehogy gúnyolódásuk céltáblájává legyenek, nehogy róluk azok a „mások” azt mondhassák, hogy fiukat sanyarú férfisorsra kárhoztatták, egész életében kukoricakapálásra kényszerítve. Így hát hatalmas erőfeszítések árán (olyan nagy szükséget szenvedtek, hogy ínséges nyomorúságukban csaknem 'koldusbotra jutottak) elérték, hogy a bizottság felvette fiukat azoknak a nemesi sarjuknak névsorába, akiknek a birodalom ingyenes oktatást biztosított a .kadétiskolában, a szülőknek a trón iránt tanúsított hűsége jutalmául (hiszen ezek a szülők tőrrel támadtak egymásra, azon perlekedve, ki álljon az odalátogató őfelsége kíséretében, avagy hogy kinek a hitvese lejthessen el ő császári felsége előtt egy táncot). És Szaba [Lapacsi szülei, nem töprengve, jót vagy rosszat cselekszenek-e, elszakították szívüktől a kilencéves gyereket, örökre elválasztották a szülői háztól, minthogy kilenc év múltán édesfiuk, és akárki más, kadétiskolát végzett növendék között nem volt semmi különbség. Amikor először jött haza, szünidőre, Kutaisziből még .tolmácsot is hozott magával, hogy segítségével beszélgessen el szüleivel, hogy a tolmáccsal mondassa ki: „A ti bűnötök az, ami velem történt!”. Érezte, hogy ezt bármi áron is el kell mondania, és ráadásul mihamarább, mielőtt elmegy a kedve tőle, vagy újra megtanulja édesanyja nyelvét, vagy az édesanyja szólal meg fia új unyanyelvén. Miután megkapta kinevezését Batumiba, valamennyire lecsillapodott, feltámadt benne a remény, hogy újra visz- szaszerzi, felidézi, megmenti azt, amit kilencéves karában elveszített. Hiszen Batumi is, akárcsak ő, tékozló fiú volt, éppencsak hogy megtért hazájához az idegenből, Ba- tuminak is oly sok mindent kellett felelevenítenie, újra megtalálni, felidézni, és lehet, hogy ez a példa, amely személyes sorsával volt rokon, jóllehet annál sokkal jelentősebb, elültette benne a bizonyosságot, hogy képes a lehetetlenre; Batumit utánozta, Batumivail együtt arra törekedett, hogy visszaszerezze az elveszítettet, visszatérítse a múltat, ahonnan kiszakították, és ahol még lélegeztek, lüktettek fájdalomtól nyomorított, elgörbített, sebekkel borított gyökerei. Most csak keserű mosolyt préseltek ki belőle iskolai ábrándjai. Apránként, észrevétlen tűnt el belőle a belé- oltott, erőszakkal elsajátíttatott bátor kivagyiság, vitézséggel fitogtatott hűség és hála. Azokban az években, az iskolában minden áldott este lefekvéskor maga elé képzelt valamilyen hadi eseményt, amelyben természetesen főszerepet játszott, és addig nem tudott elaludni, amíg a végére nem ért, minthogy az egész históriában legfontosabb éppen a befejezés volt, csak a végén derült fény .arra, hogy az ütközet vagy éppenséggel a háború sorsa az ő merészségének és találékonyságának köszönhetően dőlt el, bár ez a hadapród becsvágyának oly fontos körülmény már csak „távollétében” állapíttatott meg, ,/nélküle”, minthogy számára az elképzelt háború bármely elképzelt epizódja a dicsőséges halállal végződött; vagy a (még füstölgő) puskacső 887
