Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Pete György: Rózsa Béla (1936-1985)
hatatlan történet. Állomások. Petőmihályfa: a korán elveszített édesapa, a tisztelt Mester Űr, a népszolgálatos kántortanító büszke-szép méltósága, sanyarú számkivetettsége. Vát: az édesanya, a gyerekre is kezet emelő, később is utána rúgó ötvenes évek megalázó és megszomorító keserűsége, a megtapasztalt szegénység és a csakazértis elkötelezettség. Emberszabadító erővé alakított-sűrített szenvedély. Vasvár: a szerelmes ifjúság fényes ideje, a nagy álmodozások lyukas cipőtalpú tanulóévei. Szombathely: a sokasodó munka, a családépítés gyönyörűsége, a mindennapok végül is életsiklató procedúrái. Állások, állhatatlanságok. Könyvtár és közművelődés. Kutatás és hivatal. Publikációk, szerkesztés. Kettes-hármas kötődés. Képzőművészeti kiállítások sora. Irójárások, amikor .ez még jelentett valamit. Déry, a börtön után először. Áron és Pali bácsi, Váci és Simon. Sánta Ferenc. Weöres Sándor és Tersánszky. Történetek. Örömös, manierista (kedvenc stúdiuma volt) ínyencség: a szellem frissen felhabzó, hatvanas évekbeli erős-nemes italainak szürcsölése, turkálódás az agykirakatban. Szellemi svédasztal. A részvállalás izzadsága és a részesség eufóriái. Szellemi szeszcsempészet „a vasi gránicon”. És tanulmányok a regősénektől a szombathelyi fogház balladájáig. A Körmendi kódextől Bakó Józsefig, Rácz Olivérig. Könyvek szerkesztése. Régi és új vasi költők Berzsenyi Dánieltől Böröczki Mihályig. Bárdosi Németh János, Pável Ágoston tanulmánykötetei. S megannyi más. Mert mindenben részes volt. önkéntesen és elkötelezve is részese egy nagy magyar felújulásnak, szétáradásnak. A pusztában való újraépülésnek, újra — és — jobbra építkezésnek. Mondhatnánk, a szolgálat, a napi robot akadályozta őt az önmegvalósításban. Ifjúkora sok dédelgetett tervén talán túl is nézett már. Mondhatnánk, a felismert, igazán nagy célok felé túlzó igényessége miatt nehezen mozdult. De igaztalant szólnánk, leegyszerűsítenénk így a dolgot. Mint minden ember, ő is ellentmondásaiból épült kisugárzó erejű egyéniséggé. Szolgálatai éppen az értelmetlen önkényt nem tűrő szabadossságai felől nézve parancsolnak tiszteletet. Hűsége, vasi kötődése szellemének korláttalan, csaknem szabadkőművesi egyetemessége ismeretében hiteles. Roppant igényessége, szinte alázatos értéktisztelete, mely nagyfokú fegyelemre és felelősségre serkentette mindig, mikor mások munkáival foglalkozott, talán éppen önmaga dolgainak nagyvonalú háttérbe szorítása miatt igazán becsülendő. Botránkozásai, manapság szokatlan meg-nem-alkuvásai, a rossz vagy felesleges, a hiú vagy hiábavaló munka felett érzett haragja, az ezek ellenében bátran vállalt konfliktusai is csak abszolút humánus, joviális, derűs alkatát ismerve méltányolhatóak kellőképpen. Rácz Olivér 1963-ban megjelent „Megtudtam, hogy élsz” című, vasi vonatkozású regényének főhőséről, Hernádi Tivadar bölcsészdoktorról írta, de bízvást tekinthetjük önvallomásnak és vonatkoztathatjuk rá is az alábbi sorokat: „Költő volt és szerelmes. A szellem és a szerelem parancsa pedig az a költő számára, hogy gyűlöljön mindent, ami embertelen, igazságtalan, ami idegen és őrült célokat szolgál”. Valami véget ért. Szeretetreméltó lényére, áldozatos emberségére e rövid írásának közreadásával emlékezünk. P. Gy. 864
