Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Nagy Ildikó: Tér és tömeg (tanulmány)
A magyar szobrászat jelene (I.) NAGY ILDIKÓ rri r / . .. ^ Ter es tömeg A szoborban az embernek a térhez fűződő kapcsolata testesül meg. A tér és a tömeg viszonya olyan szimbolikus formának tekinthető, amelyben mindenkor az embernek a világban való helyzete tükröződik. Ahogy az ember a szobor tömegét belehelyezi a végtelen térbe, úgy helyezi el önmagát a végtelen időiben. Minden korszak megfogalmazta a maga térértelmezését: — a szobrászat története a térfelfogás története. A modern szobrászat a térfelfogás bizonytalanná válásával kezdődik. A historizmus az a korszak, amely bár szám szerint nagyon sok szobrot hoz létre, nem hoz új térproblémát a szobrászat történetében. Bár a teóriák megszaporodnak, és a szobrok felállítása vitákat szít és tudományos értekezéseket inspirál, ebben nem a tudatosság, hanem éppen a bizonytalanság jelét kell látnunk, A szobrok kompozí- ciós hibái, a felállítás és elhelyezés körüli viták, maga az a tény, hogy a szobor oly sok, tőle idegen — irodalmi, verbális, szcenikus — eszközt hív segítségül, jól mutatja, hogy a szobrászi tér és tömeg kapcsolata megbomlott, hogy az ember szilárdnak hitt helye a világban megingott. A 19. század — Adolf Hildebrand elméletét — még utoljára életre hívott egy teóriát, amely megpróbálta összegezni és visszahozni a klasszikus tradíciót. Ez a szobrászatfelfogás a látás-elméleten alapszik, a tér problémáját a néző és a szobor viszonyából bontja ki. „A szobrászat kétségtelenül a rajzban állott elő, amint az a mélyítés útján a reliefhez vezetett. Ügy kell felfognunk, mint a felület megeleve- nftését” — írja (Wilde János ford.). Hildebrand szerint a tér egymás mögötti síkokból áll, és a szobornak egyetlen nézetből, az első síkból kell feltárnia plasztikai lényegét, a műalkotás ezt a nézetet folytatja a mélység felé. Ez az ő híres reliefelmélete, melyben el,vész a harmadik dimenzió igazi lehetősége, a mélybe nyúló, átlós irányú kompozíció. Ez az appercipiálási folyamat annak felel meg, ahogy a tárgyakat szemléljük, és jól beleillett a századforduló összművészeti szemléletébe, amelyben minden műtárgy egy nagy egység alárendeltje. Hildebrand elmélete, bármennyire is megoldásként hatott a maga korában, valójában csak kísérlet volt, amely nem új látásmód kezdete, hanem inkább annak beismerése, hogy tradicionális alapokon már csak a töredékesség teóriája építhető fel. A modem szobrászat ennek az elméletnek a végső következtetéseit levonva született meg. „Az egyiptomiak guggoló alakokat véstek ki egyszerű kőkockákból olyanképpen, hogy a kő határai megmaradtak, csupán a guggoló alakok tagjaivá lettek. Mint ahogy bizonyos távolságiból guggoló embernek tarthatjuk a kőkockát, ugyanúgy változott át a kőkocka valóságos alakká” — írja Hildebrand a szobrászat kezdeteiről. A műfaj első modern mesterei mintha az ő szavait illusztrálnák. Derain, Modigliani, Brancusi vagy Archipenko korai művei zárt, alig faragott, nagy kőtömbök, nyílt utalással az archaikus és a természeti népek kultúráira. A szilárdság és időtlenség • • Elhangzott a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vándorgyűlésén, 1985. június 14-én, Székesfehérvárott. 848
