Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Kövesdi János: Hagyomány és folytonosság a magyar zeneművészetben - interjú Kedves Tamással, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának igazgatójával
KÖVESDI JÁNOS Hagyomány és folytonosság a magyar zeneművészetben INTERJÜ KEDVES TAMÁSSAL, A LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA DEBRECENI TAGOZATÁNAK IGAZGATÓJÁVAL Kedves Tamás 1939-ben született Szegeden. Az általános (és zenei műveltségét megalapozó) iskolákat is itt végezte. 1964-ben diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola szegedi tagozatának gordonka tanszakán. Főiskolai tanulmányai befejeztével a Szegedi Nemzeti Színház magángordonkása. Ezzel egyidőben hatvannégytől a szegedi Zenei Szakközépiskola, majd később Tanárképző Intézet tanárként alkalmazza. Közben tovább bővíti műveltségét — 1974-ben újabb diplomát szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetem levelezői tagozatán —, hogy esztétikai tárgyú kutatásaihoz elméleti alapokat biztosítson. Ám a hangszerjátékról sem mond le. Állásának betöltése mellett egész idő alatt szólistaként koncertezik. Elsősorban kamarazenét játszik, de nagyzenekari koncertek gordonkaszólistájaként is számos országban fellép kiváló karmesterek társaságában. 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán tevékenykedik, minthogy azonban a szaktanárképző új szervezeti keretet kap, 1976-ban áthelyik Debrecenbe: a Zene- művészeti Főiskola debreceni tagozatának igazgatójaként dolgozik, emellett gordonkát és esztétikát tanít. Jelenleg is rendszeresen koncertezik, főként Ausztriában és a Német Szövetségi Köztársaságban. Elméleti munkájában elsősorban a zenetanár-képzéssel összefüggő kutatások érdeklik; mivel a kétévenként megrendezésre kerülő ISME-konferenciákon szinte minden alkalommal részt vesz, a zeneoktatás és a zenei nevelés elméleti problémáit nemzetközi viszonylatban is megismerhette. Fontosabb témái: a nemzeti jelleg megjelenése a zenész- és zenetanárképzésben (erről értekezést közölt az ISME 1980. évi varsói konferenciája után), az integráció folyamatai a zenészképzésben; központi témája az interpretáció. Kissé visszatetsző, hogy nemcsak a nagyvilágban, hanem elég gyakran még Magyarországon is Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán eszmei hagyatékát sajátos módon — gyakran helytelenül — magyarázzák. Ezért talán legelőször arról kellene szót ejteni, valójában hogyan, milyen területeken és milyen intenzitással érvényesül Liszt, Bartók és Kodály eszmei öröksége a magyar zenei életben. Erről azért is szükséges szólni, mert sokszor nem csupán az általános művelődéspolitikával foglalkozó szakemberek, hanem elég gyakran zenészek körében is sajnálatos tévhitek élnek. A külföldiek, akik Magyarországon járva szereztek bizonyos benyomásokat a magyar zenei életről vagy zenei nevelésiről, esetleg túl exponáltan kizárólag Kodály-rendszerről kaptak tájékoztatást, és a magyar zenei nevelést sok esetben kizárólagosan Kodály zenei hagyatékával kapcsolják össze. Ezt személyesen is tapasztalhattam például a zenetanárok tavaly nyári világkonferenciáján Bristolban. 838
