Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - Krasznahorkai László: Az állomáskereső (halálnovellák)

kiérdemli a békét s a nyugalmat. A szigorú összpontosításban, az elszánt lényegre törésben azonban Pálrüik minduntalan akadályokba ütközött: a rossz napokon ugyanis — és melyik nem volt az? — gondolatai egyszer csak elkanyarodtak a helyes iránytól, érthetetlenül hosszú ideig vesztegeltek „bizonyos pontokon”, s noha kitartó erőfeszítésének gyümölcséként az elmúlt hónapokban sikerült mindössze két effajta kérdésre mérsékelnie figyelme megakadá- lyozhiataitlan kalandjait, sőt, három nappal ezelőtt, hogy felesége némi előzmény után gutaütésben kiszenvedett, ez máris egyre csökkent, ilyenkor — pillanatnyi elkeseredésében — hajlamos volt azt hinni, vállalkozása mégiscsak meghaladja az erejét, s az életét, mint kormányos az erős vihariba került h.a-r jót semmiképp nem bírja már az elrendelt irányban tartani. Amikor aztán az Istennel kapcsolatos aggodalmai miatt a kudarcnak ez a szorongató érzése egészen elhatalmasodott rajta — mint most is, hogy nyilvánvaló lett, az asz- szony halálával , .megüresedett felügyelői szerepre” a falu titkár ellenállhatatlan vágyat érez —, olyan nyugtalanság fogta el, egész valóját olyan görcs rántotta össze, amitől — tudta — csak akkor szabadulhat, ha átadja magát egy gyermekkori s azóta sem szűnő szenvedélynek, ha általa mintegy fölfüggeszti, „kikapcsolja” önmagát, hogy eme gyakran órákig is elhúzódó feloldódás és megkönnyebbülés után szinte újjászületve nézhessen szembe az őt már-már összeroppantó „nehézségekkel”. Sirásrohama csiUapodtával szélkét közelebb húzta hát ezúttal is hátsó udvari ablakához, felverte s eligazította rajta a nem is kényelmi megfontolások, inkább .alacsony termete miatt szükséges díszpárnákat, majd leült, 'ölébe vette a .konzervdobozból készített hamutartót, kissé még remegő kézzel rágyújtott, és lehunyta a szemét, hisz oly régóta nem mozdította már el az alblalkpárkányról, és annyiszor nyúlt már innen felé, hogy oda sem kellett nézzen, ujjai most is ösztönös biztonsággal találták meg a 'készülék nüklkeLezett kapcsológombját és siklottak át az állomáskeresőre. VEF 206-os rádiója volt — .alig egy esztendeje, hogy félrerakosgatott havi zsebpénzekből felesége dühös, kezdeti elutasítását legyőzve („Bánom is én .. .! De oszt ha bömböltetni mered itt nekem, a fejeden ütöm széjjel...!”) megvehette —, s azt ugyan be .kellett lássa, hogy — persze számára elérhetetlen áron — „azért van ennél jobb is”, a vételt azóta sem bánta meg, mert az már az első próba után rögtön kiderült, hogy a réginél — a hajdani Néprádió macskaszemes ORION-változatánál — ez a típus „minden szempontból többet tud”.. A hirtelen fölhangzó zene, akár egy találomra felütött könyv értelme az olvasóban, a hiányzó összefüggés miatt különös erővel csapódott szét a szobában, s mielőtt még hangzatai rendbe szerveződhettek volna, Pálnilk máris átugrott egy következő állomásra, mert mégha az az állítás rosszindulatú félreértésen alapult is, amivel újabb bizonyítékául férje egyre romló elmeállapotának felesége szapulta őt s vádolta be a falubelieknél (hogy: „Ennek oszt mindegy, mi szól belőle, csak csavargathassa azt az átkozott gombot!”), az mindenesetre kétségbevonhatatlan, hogy figyelme nem egyszerűen bizonyos műsorokra vagy adókra korlátozódott, hanem kiterjedt a hosszú-, a közép- és a rövidhullám összes állomására, mint afféle eleven vevőkészüléké, akinek határozott meggyőződése, hogy a világnak eme kicsinyke, jelentéktelen, távoli pontján átvonuló valamennyi rádióhullám által ő maga mindedképpen „érintve van”. Végső magyarázatot, minden szempontból kielégítő megoldást arra, hogy ma is ugyanazzal a kellemes, bizsergető gerinctáji izgalommal lép kapcsolatba a föld újabb és újabb városaival, ma is ugyanolyan borzongó ámulatot érez a

787