Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Kapiller Ferenc: "...éjjeliőr egy tört-ezüst-koron" (tanulmány)

Egyszerű hasonlat keretében (banyaiul,t és szaggatott a imondatszerikesztés, mely pontosan tükrözi a gondolatok, érzelmiek hullámzását, a lélek vívódásait. Megrendülésének legfőbb oka az a felismerése, hogy a világ nem tart igényit a versre, vagy ha igen, hiányaik a visszajelzés, s a (költő így is magára marad. (A Próféta) Az írás, mély a tudat „visszaható aktivitásának” szinte (legelső mozzanata, arra hivatott — egyebék között —, hogy kapcsolatot teremtsen, üzenetet közvetítsen. Ha azonban a befogadó „hűtlen” desz az alkotóhoz, elakad a kommunikációs folyamat, s az írásnak — magának az aktusnak — csak a költő számára van „használati értéke”: fegyver az egyedüllét ellen; (terápia.

„írom, írom, írom, írom az írt a papíron”

(Játékok; 2)

— Vagy másutt: „...próbálom megmarkolni szétszólt igéim, / hogy ne legyek egyedül, mint a sárga / napraforgó szomorúsága.” (Napraforgó).

A „Fedezőidő” című vers fogalmazza meg — a Krisztus-analógiára építve, plasztikus képekben megjelenítve — az eHhagyatottság tragikus életérzését a legmélyebben s legtömörebben. A két egymásba tüknöztetett sors kölcsönösen súlyosbítja a másikat. Szilágyi tehát a maga testi-lelki szenvedéseit is „(beleviszi” Krisztus ember-sorsába, amely sorsot viszont a sajátjának is érezhet. íme, a vers:

„Kályhában tűz lobog.

Indulok. Indulok.

Indulok tájaimra, szemügyre venni mind.

A szem alátekint, és lát sok buta pászmát a Koponyák hegyén, hol a Testet vigyázzák — nem tömérdek egyén, hanem tömeg. Barázdák agykérgen elmosódva.

A bőszület, garázdák egyakaratú sodra.

Éjfél. Éjfelekig virrasztók, hogy midőn (mikor?) elérkezik, elérkezik, ne lepjen álom — elérkezik, ébren találjon a felezőidőm.”

„Naponta kísértő látomásnak tűnik a kép, amelyet a vers alanya az éjjeli őrjárat éberségével szemügyre vesz — írja Cs. Gytímesi Éva —: az egyetlen elborult agykéregként érzékelt tömeg látványa a golgotái tájon.” A kezdet és a vég között elénk (táruló látomás, s a verskezdés és -befejezés igéinek eltérő jelentése adja az értelmezés egyik lehetőségét: a hit nem lel bizonyosságra, s a „gazdátlan (hit” (kitermeld önmaga ellentétét, a (kételyt; a cselekvő magatartás erejét veszti, s felváltja a virrasztás alaphelyzetével jelzett várakozás állapota, bizonytalan időkre. A vers kulcsszava viszont, mely nemcsak címszó és zárószó, de a kötet Iborítóján ás szerepel: a „felezőidő”. Cs. Gyímesi Éva — a már említett tanulmányában — élemzi a szó pontos jelentését. Hasonlatképpen kifejtett előzményét „A 'próáétá”-ban olvashattuk: „úgy voltam, mintha egy darabka / tiszta rádium-rögre leltem volna, s rejtegetve j játszom vele, dugom, hogy meg ne lássák, mert elveszik, / s nem veszem észre, hogy napról napra fogy / és fogyása a kórt növeszti bennem, dajkálja a halálomat (.. ■)

63