Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Radnóti Sándor: Megalázottak és megszomorítottak (Krasznahorkai László Sátántangó című regényéről és irodalmi környezetéről)

ágazó tematika a történet meglétét, empíriáját állítja. Végső soron, de témáknak, motívumoknak a helye nagyon is különböző ebben a sorban a közvetlenül empirikustól a nem-empirikus fantasztikumig (mely aztán újra visszazárul az empíriába).

Alapja ennek és ugyanakkor a széles, hömpölygő nagyepika arányos, karcsú formába sűrítésének biztosítéka a regény időkezelése. Az idő ugyanis itt az előrehaladó, megfordíthatatlan, megszakítatlan folyamatosság. Krasznahorkai következetesen lemond az idő szubjektivizálásáról és a váltakozó ritmizálásával való jellemzésről. Nem mond le a több ágú, több hősű s helyű narrációról, s ezzel az idő szimultanei- tásáról, de mintha nem is órarendes, hanem percrendes naptárral a kezében szerkesztette volna regényét, bizonyosak lehetünk benne, hogy az egy időben történő különböző események együttállnak. A major felé vánszorgó Futaki és a városba talpaló Irimiásék ugyanazt a zúgást hallják két különböző fejezetben. Az első rész 1. és 3. fejezete (Futaki, Sohmidtné, majd Schmidt együttléte hajnaltól késő délutánig, illetve a doktor megfigyelése ugyanerről) egyidejű. Később, az éjszakában a doktor találkozik Estikével, majd hajnalban ködlő tudattal megpillantja Irimiást, Petrinát és a Horgos fiút (Első rész, 3. fejezet). Az Első rész 5. fejezetből tudjuk, hogy a doktor az utolsó ember, akivel a kislány találkozik. Előtte volt az a sorsdöntő beszélgetés bátyjával, aki azután (Első rész, 2. fejezet) Irimiásék elé igyekezett. Hárman együtt érkeznek meg a kocsmába, s útközben nem veszik észre a doktort. Ugyanezt a megérkezést a kocsmából nézve ld. Első rész, 6. fejezet. Nyilvánvalóak az ilyen komponálásból adódó karakterizálási lehetőségek (például a találkozás a doktor és Estike szemszögéből), de ami döntő: ez a precizitás a szöveget maradéktalanul alárendeli a történetnek, kizár belőle minden játékos, ironikus, stilizált véletlenszerűséget. Az olvasónak az a jogos érzése és esztétikai öröme támad, hogy ebben a szövegben semmi sem véletlen, a legkisebb stilisztikai elemig minden determinált. A temponrális unilinearitáshoz, az időfolyam mint tartam önmagában vak és közömbös médiumához való visszatérés — s mindegy, hogy ez a vissza azt jelenti: Proust elé, vagy mint maga Proust gondolta: Flaubert elé —, nos, ez a visszatérés nem naiv helyreállítását jelenti a regényfonma nagy epikus alapjainak. Mert az időmúlás nemcsak közege a történetnek, hanem — ugyanabban a vak, közömbös, tárgytalan voltában — lényegi problémája is. A voltaképpeni főhős, Futaki tárgytalan — azaz éppen ettől a minden közelebbi meghatározást nélkülöző determinisztikus idő-irre- verzibilitástól szorongó — halálfélelme csak individualizálódása annak a nagy víziónak, amely a regény egész világlátásának egyik döntő eleme, hogy ez az állandóan tartó és múló idő a mű folyamán mindig, valahányszor ellankad a figyelem, véget ér egy akció, egy együttlét, egy párbeszéd, mint ahogy a mindig percegő falióra felhangzik a nagy csendességben, megelevenedik, működni kezd, s azzá válik, ami az emberi élet és mű szempontjából: pusztulásfolyamattá. A romlás nagy látomásai, melyek roppant erudíoióval tűnnek fel a legkülönbözőbb összefüggésekben, igazi, nagyszabású fantasztikus hatást keltenek. A fantasztikus álapja azonban ugyanaz, mint az empíriáé: az időmúlás.

5. Következik a témák és motívumok rétegeinek vizsgálata a teljesség igénye nélkül. A legempirikusabb réteg szociológiai hitelességére utaltam már. Most néhány konkrétabb szót a pénzről, szexusról, a természetről, az alakok szellemi arcáról és a be- súgásról.

Krasznahorkai remek megfigyelése, hogy a pénz minden és semmi ebben a világban. Hiánya mindent meghatároz hősei sorsában, s épp ezért olyan mélyen belegyökerezett létükbe, hogy azon már megléte sem változtatna. Ezért folyhat vér az elveszített pénzért, de ezért olyan hevenyészett minden pénzszerzési terv — mindig lopás vagy kunyerálás —; Schmidtnek és Kiánernek például nem terve, csak ötlete a járandóság elorzása. Ezért olyan könnyű prédái a szélhámosságnak, hiszen a pénzért cserébe, amelyet úgysem tudnak sorsuk kilendítésére fordítani, annak reményét kapják. S nem is csak reményt, hiszen amikor Irimiás pontos marsrutával különböző irányokba elindítja őket, bármily nyomorúságosán is, de fordított sorsukon.

757