Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Csomor Lajos-Lantos Béla-Ludvig Rezső-Poór Magdolna: A Magyar Korona (Az aranyműves vizsgálat eredményei)

3. ábra a zománcszíneket egymástól elválasztó arany rekeszl'alak vastagsága, a feliratok el­készítési módja, a feliratok elhelyezési módja és a képmezők kitöitöttsége is más. Amíg az abroncs egységes hét képének (Jézust is beleértve) aranya szinte polí­rozott (tükrözően fényes felületű) — meglátszik rajtuk a zománcbeégetés utáni ere­deti csiszolás is —, addig a három uralkodó képe matt és karcos. Az eredeti hét ké­pen a rekeszfalak egységes vastagságúak, hozzájuk képest azonban a két császárké­pen sokkal vékonyabbak, a Géza-képen pedig sokkal vastagabbak. Mivel a három kép közül csak a két császár-kép egységes, arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek egy helyről származnak, Géza képe pedig egy másikról. Mivel nemcsak külön­böznek egymástól, de a Konstantin- és a Géza-kép felszerelési módja sem egységes, így erősen valószínű, hogy nem is egy időben kerültek fel a Koronára. A három földi uralkodó képe tehát nem lehetett a Koronán annak készülésekor, és így alkalmatlanok arra is, hogy az abroncs készülési helyére és idejére próbáljunk következtetni belőlük. Űj kormeghatározást kell tehát végezni, amihez a technológiai 731

Next

/
Thumbnails
Contents