Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Széll Kálmán: Irreverzibilis élet - reverzibilis halál? (esszé)
Sajnos a hatóllal kapcsolatiban is divatos dolog az egészségügy bírálata. Ez részben érthető. Néha önvigasztalást, máskor örök haragot eredményezhet a hozzátartozónak egy-egy bűnbaknak kikiáltott orvos. Az orvostudomány lehetőségeit: túlértékelve gyakran hallani efféle kérdéseket: „Ma még meg lehet halni féregnyúlvány gyulladásban?” (Sajnos meg!) Nem igaz, hogy mindenhol „utálják” azokat, akik a kórházban halnak meg. Számos osztályon a személyzet akár meg is siratja azokat a betegeket, akikbe sok munkát és lelkesedést fektettek és sajnos hasztalanul. Az a gyanú sem helytálló, hogy a kedvezőbb statisztika érdekében a haldokló beteget haláluk előtt a kórházból gyorsan hazaküldik. Erre az 1950—60-as években — a hozzátartozó kérésére — még valóban akadt példa. Egyrészt mert pénzbe került az ápolás, másrészt mert többe került a halott-szállítás, mint az élőé, és végül mert volt még annak idején odahaza hozzátartozó, aki a beteget istápolhatta. Cinikus és igazságtalan beállítás az, hogy a haldoklókat a jobb statisztika érdekében küldik el. A beteg minden bizonnyal megriadna attól, ha súlyos állapotában elküldenénk. Legjöbbje ugyanis nem tudja és nem érzékeid, hogy meg fog halni, tehát reménykedik a gyógyulásban. Bizalma a kórházhoz és orvoshoz fűzi. Esetleg éppen hazaadáskor esne kétségbe, amiért gyógyítói feladták a reményt. Többségüknek nincs is olyan vágya, hogy „otthon szerettei közt szenderedjék el”. Zömének csupán egy kívánsága van; szeretne meggyógyulni, s tudja, hogy erre a kórházban van a legnagyobb esélye. El kell azonban ismernünk azt is, hogy a ^kórházi halál” tömeges méreténél fogva valóban tartalmaz dehumanizált „futószallag”-elemeket. Ez jogosít fel - nem teljesen alaptalanul — egyeseket az „emberhez méltó” halál számonkérésére. Az esetek zömében azonban ma sem állítható, hogy az embereket a kórházban méltatlanul éri a halál. Még az intenzív osztályon sem! Az egészségügy anyagi és személyi gondjai tagadhatatlanok. De ezek forrása nagyrészt az egészségügyön kívül keresendő. Napjainkban az egész kapitalista környezet valamennyi bajában kénytelen-kelletlen osztozunk, de amikor mindenütt munkanélküliség van, az egészségügy paradox módon munkaerő-hiánnyal küzd!? Üres állásokkal, szakképzetlen személyzettel, magas hiányzási aránnyal, nagy fluktuációval, országosan sajnos romló munkaerkölccsel és részben a kontraszelekció miatt hozzánk kerülő munkaerővel vagyunk kénytelenek naponta kompromisszumot kötni. Mindezt akkor, amikor világszerte eddig még soha nem észlelt igényt támasztanak az egészségüggyel szemben, s ugyanakkor rendkívül problémaérzékeny és kritikára is hajlamos lett a társadalom. BEFEJEZÉS Mostanában sokszor és sokan írnak a halálról és a haldoklásról. A thanatolo- gia és a „laikus” irodalom egyaránt foglalkozik vele. Egyre több a jogi szabályozás (pl. transzplantáció, agyhalál stb.). A téma a tv-ben, a rádióban, a napi sajtóban, a szép- és drámairodalomban is divatba jött, s alighanem joggal. A sok írás azonban bizonytalanságot is sejtet. Mindig arról írnak sokat, amiről csak homályosak vagy ellentétesek a nézetek. Sok vita folyik többek közt a „szép halálról” vagy „irgalomból” megengedhetőnek vélt emberölésről, azaz az euthanaziáról is. A passzív euthanazia világszerte „elfogadott” vagy „megtűrt” gyakorlat, amit még teológusok sem elleneznek. Az aktív euthanazia igénye és elismertetése is — úgy tűnik — világszerte egyre fokozódó népszerűségnek örvend. Kellő jogi szabályozással a sokak által emlegetett visszaélés lehetősége sem olyan veszedelmes, mint ahogy azt általában beállítják. Végrehajtása azonban merőben idegen az alapvető orvosi szemlélettől! Ugyanakkor merev visszautasítása a kisszámú jogos kérés könyörtelen megtagadását szüli. Bár világszerte szaporodnak az euthanazia-perek, ezek vádlottjai nagyrészt a széles közönség szimpátiáját élvezik. Érdekes viszont, hogy ahol az euthanazia törvényesen meg van engedve, csak nagyon ritkán élnek vele! Ügy tűnik tehát, hogy e kérdés elsősorban elméleti és jogi jelentőségű. 717
