Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Tandori Dezső: A levél címzettje ismeretlen (próza)

döbbentél: ez (a mozdulat, huszonegy map alatt napi negyvenszer], jiav., negyvenszer és azzal a (kézfejeddel, amelyiknek a hüvelylkujjtövét yoih!, jav., gyerekkorod óta előszeretettel csavarják 'ki, netán válaszul, (hált most ez az ín- hüvelyzet gyulladt be. Fáj jelenleg is, míg ezt gépelem. Az ez a mozul, jav., mozdulat: az a mozdulat, amelyikkel a búza-szotyola keverékből egy tormás műanyaggal, a pattogós kemény kis edénnyel merek az etetöpohanakba, mint Másikunk aggódva megjegyzi, ez egy agg báj, mert éveik ólta mutatkoztak jelei. Azóta már a szintetizátort is megüstöltem, és ha eléinte 'elmulasztottam is, hogy Szpéróniál látogatást tegyek, s őt a ke, jarv., kalitkában szokásosan a kezemre ültessem, ezt pótoltam. Egyszerre a beteg kéz került a kalitkáiba, forróbban lüktetve, mint a szokottnál szintén forróbban lüktető madátrlábpár. A fél- fél madárláb meg-megv.alkarta olykor a fel-feMújt fél-fél madár fül-fültövet, és körömrágás kétféle folyt: az enyóm(é) és az öv(é), víalamint lábszártisztí- gatás {az enyém nem tisztult). Szpiérő tisztázgatta magát a kezemen, és nagyon együtt voltunk. Kezemet, éreztem, ésszel most (egyébre nem is hs, jav., használhatnám. Am (sic!) el kellett jönnöm, gépelni ezt. A levelek berajzolásával megvoltam már, csak ezt az ábrát nem tudtam elhelyezni még, a Névelő Növényeknek, kedves „A—ZS”, ezt a változatát:

Tisztáztam: „A vadgesztenye tájékán a gesztenye tokok elhasadva, kettőbe ugorva meg rongy darabba szakadva, r/t”, jav., Sz. Ez, jav., Sz. E. szövege, tovább, „rothadt szín belükkel: apró ismerősök akiket mindennap látok” (központozás, egybe írás, (különírás sic!) „mitt tehetnék értök?” Iszonyú sajdulás a bal kézben, ahogy a hép, jav., gép kocsiját visszatoiom. „Itt vannak a fűvön, itt vannak és az a követelés velem szemben”, jav., „itt vannak és az követelés velem szemben. Meg kellene valahol említenem őket, szóba hozni s valami úton módon a világtörténelembe becsempészni”, jav., „becsempészhetni. Minden rám van 'bízva s ha nem szólok:”, jav., ,,ha nem szólok valami felől amit láttam, laz elsikkad, az én kezemen sikkad el!” A doktornak nem lehetett alkalmas el, jav., ez a két-fél olvasás, mert áttért Pilinszkyre, ezt hozta, rám figyelve azért, örvendezve: „Ügy érzem, nincs jobb válogats”, jav., „válogatás, mint válogatás nélkül átengedni magunkon a világot. Az írásnak van egy része, amit én írok ...” Tessék, kérdezem, az írásnak melyik részét írod te? Akkor írtuk ide a „de iszép!”-eit. Hoy, kiált fel diadalmasan a dr. Én pedig nem tudom megvonni a határt, ahogy P. J. is írja, hol végződöm én s hol kezdődik figyelmem figyeimetienségie (lezt már a dr. változtatja, mert az előbb én a válogatás szót világlátáissnaik láttam, és a mondást Pipi Nénire értettem; tessékbe helyettesíteni, írja a dr., javítom, tessék behelyettesíteni. Való igaz! Kezdünk

693