Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Tandori Dezső: A levél címzettje ismeretlen (próza)

: nézzük Icsicsi suhan ás át. Másikunk is átjött a többi kilenctől (kilenc madár; folyt, ikörv.?) ez a folytatás, de a következő idézetig el kell jutnom, egyelőre, jav., egyelőre ez van: fölkelek támlás székemről, mélynők bárom faragott falukán át Icsicsi, aki most kapja, ma, 1983. XII. 22-én a Gulliver nevet, első mutatványait gyakorolta: önismétlés, hogy át bújt, más káposztája, hogy bebújt a lukiakba, ez eszköztár, ezt néha kell csak használni, és amiről például én tényleg érdemesnek tartom az írásit, majd idézetekben is meglesz, ez lepett meg ma reggel, ahogy a Rilinszfcy-kötetet mégis megnéztem újra, és a Szép- könyv mindig mellettem van, asztalomon, tele jelöléssel, selyem papírok és gépirat papírosok tépeted jelölnék már-mem-tudom-rait, az idézés megújítható, minden újabb »alkalom megújítja lehetőségét, de most csak egy idézetjelölésre nem használt tépett papírral — nem tépett papírral, tehát nem tépette1, hanem tépettel, ebből csinálható bohóetréfa, ezt csináltam már dr. Qemoetoerrel, akit a jobb levelezők nem féltenek a madarak túluralmától, nem, a doktorral a legremekebb kupolákban tudunk most is fellépni békén, a madarak békén hagynak minket, így olvad egymásba, például, ha yz, jav., ha szemléltetni akarnám, tréfa és komolyság, a madarak, „akik miatt mindez van”, téli délutánokon, és most, id. Gulliver, tél van, téli délutánokon kora téli délután el- pihenniefc, nem lehet őket mesterségesen fenntartaná, a mesterségesen fenntartott dolgok aztán annyit is érnek, és nagyon elkezd lenni a hiányuk, nem a hiány v. a Hiány, ötödik Hiány, Ötödik Hány, ez is bohóetréfa: Ötödik Hiány uralkodása alatt, ötödik Hány alatt, kérdi a doktor, így lehet villódzani, nagy a hiány, várni kezdjük a reggelt, télen a hosszú délutánokon hoszan, jav., hosz- szan lehet várni a másnap reggelt, amikor ők újra felébrednék, és ma, ahogy Szpéró kalitkájába beteszem a kezem, ő így szokott üldögélni velem együtt pl., a kezemet a kalitkájában, ül rajta, előbb a még teljs, jav., teljes hajnali sötétben, aztán már a délelőtti világosságban, kis válasz most „A—Az” levelére, ezt csak néki adhatom: Szpéró, azt mondom neki, Szpéró, figyelj ide, mivel töltőd te az idődet, a körmöm mellett ezt a szelet holt bőrt felfedezed és kimunkálod, már eláll a szellőt szál holt bőr, kedves ,,A—Az”, a legszemélyesebb levélbe is elemek kavarulnak, látod, ez a szelet szál, ez hűség Sz. E.-hez, és így van jól; mármost ezt mondom, látod, más világosodó délelőtt itt Szpé- rónák: ilyenekkel töltőd el azt az időt, amelyik aztán egyszerre csak teljesen véget fog érni, elhagyja ezt a világot, félrebillenve talállak egy reggél, hat és fél éves vagy, esetleg messze túl az életed felén, gubbózva fogsz ülni egy nap, s annak nem lesz attól kezdve vége, és mikkel töltötted te azt az időt, ami az egyetlen volt az Örökkévalóságban, írom, és nem egészen látom a betűket, sajnos, ez a komolyabb félreütés, az eltalált betű ilyen ködön át, ilyenkor aztán nem üt ibizonyífhlatóian félre a kéz, amelyen te, Szpéró, nem vagy most; az előbb percről percre átrohangáltam hozzá, hogy ne kelljen így „levelezni”, szó- longatással, ami nem eszköz mégse, átmentem hozzá, rávettem a kezem fejére, és neki a legmahóbb óhaja az lett volna, hogy kijöjjön, a többi hét mellé szabadon, a többi hét a kalitkáiban, ő meg, a First Lady szabadon akart volna mászkálni, erről lebeszéltem, nehézkesen ugrott le a kezem fejéről, ez a nehézkesség is szívszorzóan aggasztó, el kell vonni a sajtot? a főtt krumplit? visszajöttem ide, ahol Gulliver tanyázott, eleinte csak a felsőbb régiókban, mondjuk így, eleinte csak a régióikban tn, jav., tanyázott, kitisztul a szemem, ezzel telik el hált az az idő, ami sosem lesz, amiből az lesz, hogy ők sosem lesznek, kö- römlbőrráigással, de rengeteg mással is, rárukszállássial, kéz mellé hasa lássál, né684