Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Dalos Margit: Provincia (elbeszélés)
DALOS MARGIT Provincia A húsvét-vasárnapd misén tömve volt a 'bárotok hegyi templom. (Mégiscsak kár volt a 'barakkot a műemlékitől elvélaszitainá, s csukott ajtók mögé zárni az Árpád-kor szentjeit, .aikiiik a csukiattsóglban egyre magányosabbak, s egyre nyirkosabb párákat lehelnek, s a húsvétot ünneplőknek marad a 'barokk áj tatosság, ami nem ugyanaz, mint a román áhítat.) Mert csaikn'em mindenhová késve érkeztél, az első gondolatod az volt, hogy a hátsó lépcsőn — mintegy lopakodva — felmész a ‘kórusra. De a templomból kitürerakedő tömeg szinte észrevétlenül mindjobban megnyílott előtted, s azon vetted észre magad, hogy már a padsorok végénél állsz. S egyszerre belterjes 'és családias lett minden, s olyan volt a pillanat, mint amikor egy háziba új vendég érkezik, olyan vendég, akit eddig nem ismerték. A feléd forduló arcok koszorújában legszívesebben bemutatkoztál volna. S rögtön láttad, hogyha felmentéi volna a kórusra, az olyan lenne, mintha egy esti vendég a család férfitagjainak hálószobájába lépne kopogtatás nélkül. A kórus mellvédjén férfiak könyököltek, s kissé előredőlve magasból szemlélték, hogy mi történik a mélyben. Férfias felsőbbséget, de jóindulatot tükrözött az arcuk. Idős férfiak, fiatal férfiak, s a mélyben félig nekik, félig az Istennék volt szánva minden szép áhítat. Győzelemről énékeljen Napkelet és Napnyugat, Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat. Mintegy bemutatkozás helyett te is énekelni ikezdtél, mint aki azt mondja, hogy ebből, vagy hasonló családból származom és is, s van némi illetékességem ahhoz, hogy itt légy dk. Legalábbis tartani nem kell tőlem. De egyszer csak rajtakaptad magad, hogy a lábaddal alig 'észlelhetően — inkább csak belső mozdulattal — vered a taktust, amit gyermekkorodban templomi éneknél sohasem szoktál. Aztán rájöttél, hogy miért. Amit gyerekkorod templomában áradó, nagy, fennséges hömpölygéssel énekelték, az itt pattogó, menetelésre való indulóvá vált. Erről anyád jutott eszedbe, aki egyszer erősen furcsállotta, hogy a Kató néniék zsömlét tesznek a spenótba, s az ágyneműt nem keményítik. Nagyapád 'erre legyintett, s azt mondta, (hogy a spenót az spenót, s a dunyha az dunyha így is, úgy is. Nagyapád is könyökölve — magasban könyökölve — nézte végig az aprólékos családi jövés-menéseket. Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat. S láttad, hogy a templomban millióan vannak, s az indulóé énéket valóban úgy lüktethetik, ahogy a szív dobog. Míg a belső dobogás — szívverés, vagy egy elképzelt harangszó? — ütötte a taktust, a győzelmes Napkelet és Napnyugat indulója alá beúsztak az elmosódó képek, miint víz alatti fakó felvételek, s 'beszivárgott a nádaslközeilség enyészetszaga. A falu hátsó útja. Amelyen mindig nagyon szerettél menni, mert az 673
