Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Cs. Gyímesi Éva: Egy létszimbólum színe és visszája (tanulmány)
JEGYZETEK 1 Cs. Gyímesi Éva: Szilágyi Domokos: Találkozás az egyszerivel. 1978. 118—166. 2 Kényszerleszállás. Kriterion 1978. 275. 3 E költői közhely világirodalmi vonatkozásaival nem foglalkozom. 4 A kisebbségi kérdéshez. EH 1929: 27. 5 ,,A kisebbségi népek helyzete — írja Kuncz Aladár — nem ad tág teret az akcióra, de annál inkább hozzásegít az elmélyüléshez és gondolkodáshoz” . . . ,,A kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség. Csak az egyetemesség széles látókörében tudja nemzeti értékeit mgőrizni és megvédeni, csak ezen az úton veheti fel az érintkezést többségi népe irodalmával és műveltségével, s végül csak így tudja biztosítani, hogy anyaországa szellemi életétől el ne szakadjon.” (Tíz év. EH 1928:); A kisebbségi magyarság másik programadója, Makkai Sándor, így nyilatkozik: ,,Az európaszerte elszórt sok milliónyi kisebbség mindenütt kettős feladat elé állíttatott. Egyrészt a saját fenntarthatása és élete érdekében mindenütt be kell látnia, hogy a politikai önállóság és hatalom hiányában önfenntartásának egyetlen útja a kultúra, a saját nemzeti tradíciókon nyugvó, de adott viszonyaihoz képest önállóan fejlesztendő szellemi és erkölcsi élet, másrészt be kell látnia azt is, hogy ez a kultúra nem lehet elzárkózó és elszűkülő, tehát halálraítélt, hanem az anyaországánál, amelytől elszakíttatott, mindenütt egyetemesebb, a humánum örök magaslatait jobban megközelítő és mélyebben emberi kultúra kell hogy legyen.” Közönség és irodalom. Erdélyi szemmel. ESzC 1932.: 32. 6 Az erdélyi szellem-ről írott tanulmányában. Erdélyi szemmel. ESZC 1932. 131. 7 Kisebbségi irodalom vagy kisebbségek irodalma? EH 1930/L. 456. 8. Levél Erdélyből. Válasz Cs. Szabónak Levél Erdélyről című írására. EH 1931; 238. 9 Cs. Gyímesi Éva: A pontos látlelet művészete. Utunk 1979/37. 10 Különlenyomat az Űj Arcvonal című antológiából. Cluj-Kolozsvár 1931. 12. 11 Uo.: 3. lap. A László Dezső-írás keletkezési körülményeihez tartozik, hogy állítólag a magyarországi irredentizmus elleni „életlátó, győzelmes kiáltásként, biztatásul” született. (Dr. László Ferenc szíves közlése). 12 Elkésett levél, Reményik Sándorhoz. EH 1941: 804. 13 Erről bővebben, Cs. Gyímesi Éva: Előszó. Múlt, jövő mezsgyéjén. Dacia 1980. 5—14. 14 Töredék a reformból. A minőség forradalma IV. Bp., 1940. 166. 15 Láthatár. Kisebbségi kultúrszemle. 1937/2. A mai hivatkozások, megjegyzem, helytelenül mind Látóhatár-ként idézik. A helyes forma minden korabeli lapban, az EH hátlapján hozott hirdetásekben is megtalálható. 16 Erről tanúskodik egy Molter Károly-szö- veg is: ,,Ez a program-vers (az Ahogy lehet] válasz volt Makkai Sándornak „Nem lehet” című cikkére, amelyben a kisebbségi élet lehetetlenségéről volt szó annak számára, aki többségben született. Reményik szenvedélyesen pártjára kelt a talajhű, a helytálló, a védekező magyarságnak, és nemsokára a magyar rádióban egy nagy színész adta elő a költeményt. Forró homlokkal adtunk egyaránt igazat Makkainak és Reményinek: íme, a tragikus összeütközés a magyarság mai föladatai és antinómiái közt! Nem lehet, természetesen, de ahogy lehet, folytatjuk az életünket!” EH 1941: 792.; az Ahogy lehet gondolatát különben Németh László romániai útirajzának lesújtó diagnózisa kapcsán már Jancsó Béla kifejti, 1935- ben, az Erdélyi Fiatalokban. 17 Levél Tamási Áronhoz. Független Üjság, 1936. április 18—25. 18 Levél Bányai Lászlóhoz. Brassó, 1936. október 15. Turzai Mária összeállításában: A Vásárhelyi Találkozó. Politikai Könyvkiadó 1977. 115. 19 Albrecht Dezső: A második kör. Hitel 1937: 7—8. 20 Súly alatt a pálma. Kolozsvár é. n. 183. 21 Ebben az értékelemzésben azt a terminológiát és értékkatalógust alkalmazom, amelyet egy munkaközösség Irodalom és társadalmi érték címmel a Literatúra 1979/4-es számában tett közzé: 421—453. 22 Túl vagy innen jón és rosszon? (A tragikus katarzis társadalmi funkciójáról). Érték és társadalom. Budapest, 1977. 169— 201. 23 A „kisebbségi humánum” általános jellemzésében, amelynek a korabeli dokumentumok felhasználásával Gáli Ernő szentelt egy átfogó tanulmányt, véleményem szerint nem domborodik ki eléggé ennek a jellegzetességnek a meghatározó volta. Vö.: A „kisebbségi humánum”. A humanizmus viszontagságai. Politikai könyvkiadó, 1972. 288—301. Minthogy azonban tanulmányom tulajdonképpeni témája nem ez, nincs terem részletes érvelésre. 24 A transzilvanizmus ideológiáját demitizá- ló korabeli fiatal értelmiségiek, ha nem elemzik is, de körülbelül ebben látják az eszmény legfőbb hibáját. Jancsó Elemér például így ír: „Sokat hangoztatott és 58
