Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Kovács István: Constantin Ţoiu: A kísérő; Miron Białoszewski: Infarktus; Jiři Šotola: Szent a hídon; Vincent Šikula: A katona; Lojze Kovačič: A valóság
Milyen múlt kísértette az áldozatot? Az írnok egykor viszonylagos jómódban élő szüleit 1937-ben kitoloncolták Svájcból, mert az apa — körvonalazatlanságában is rendíthetetlen — szlovén öntudatból, emberi tartásból, nem élt a lehetőséggel, s nem vette fel a svájci állampolgárságot. Német származású feleségével és gyermekeivel együtt visszatért Jugoszláviába. „Iszonyú nyomorban tengődtek, egyik kisszobából a másikba költöztek, ez egyszerre volt konyha, hálószoba és varróműhely — a három nő, az anya, a fiú nővére és annak törvénytelen gyermeke, egy kislány közös ágyban aludtak, a fiú és az apa az asztal tetején. (...) ... a fiú hajszálra ugyanolyan lett, mint a többi gyermek. Mezítláb, lyukas zsákból készült nadrágban, vagy .anyja szakadt blúzában járt” — emlékezik vissza pártfelvételi kérelméhez írt önéletrajzában az írnok. Ekkor már túl van a féléves büntetőtáboron, ahol berozsdásodott gránátokat kellett fényesre tisztogatnia — sorstársaival együtt. Elmondhatja: nem robbant fel semmilyen lövedék a kezében. Pedig ennek lehetősége is bele volt számítva büntetésébe. Hátramaradt katonaidejét is leszolgálta úgy, hogy még véletlen se akadt indok újabb lecsukására, holott felettesei bizalmatlan gyűlölettel vizslatták minden mozdulatát, — az egy idős alkoholista hadnagy kivételével, akiben hosszú ideig megvetőleg csak „a munkaszázad nevetséges parancsnokát látta”. Bizonyára ő ajánlotta be a pártba leszerelése előtt. Pártfelvételi lehetőségét az írnok sokáig csapdának érezte. Ezért vallott be mindent a múltjából szociografikus aprólékossággal. Hogy ne vádolhassák hazugsággal vagy tudatos elhallgatással, s így ne büntethessék újból mondvacsinált vádak alapján. Mert valósága a bizonytalanság, az átok valósága volt, amelyben egyik pillanatról a másikra bárkit elvarázsolhatnak, „bűn-bájolhatnak”. Kovacic fel is teszi a kesernyés kérdést: „Lehetséges volna, hogy az emberek csak álarcot viselnek, hogy elfedjék a másikat, az igazit?” A valóság rá a válasz. (Európa, 1984.) 672
