Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 7. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Parancs Jánossal
házban . .. Tizes lehúzást játszőttünk, mariháskodtunik, és közben persze komoly dolgokról is folyt a szó. És teljesem egyenrangú félként vett benne részt a legfiatalabb és a legnagyobb is. t — Ez a szellem vajon miért szűnt meg? — Nem tudom. Gondolom, nem csak a fiataloknak hiányzik, személy szerint nekem is, s nyilván az idősebbeknek is ... — Mi arról a véleményed, hogy a mai nemzedék már alig-alig olvas. Vajon hova fog ez vezetni? Megszűnhet-e az irodalom folytonossága? — Attól tartok, ez a dolog valóiban így van. Az irodalom folytonossága sajnos megszakadhat... Nem lehet elvetni valamit anélkül, hogy ne ismerné az ember — ez mindig vészes eredményeket hoz. Hogy egy közhelyet mondjak. Az ember lassan tanul és gyorsan felejt. Én .valóban rendszeresen olvasok költőket, de a napokban — amikor a jövő évi Költői jelenlét antológiát állítottam össze — iegy olyan költő akadt a kezembe, akit általában nem én szerkesztek, és döbbenten láttam, hogy milyien jó költő. Folyóiratokban láttam, a Szép versekben is láttam, de együtt a kötetét nem olvastam el. Szóval, el tudom képzelni, hogy a mai fiatalok még a iktasszikusokat sem nézik meg. Pedig csodálatos költőik élnek közöttünk: Kálnolky, Csorba Győző, Weöres Sándor, Vas István, Nemes Nagy Ágnes ... de anélkül elvetni őkét, hogy tudomást se veszünk róluk, nem megy. Az avantgárddal is ugyanez a bajom. Bután, ész nélkül nem lehet csinálni. Hét évvel ezelőtt, egy nem (Magyarországon élő avantgárd szerző (benyújtott nekünk egy kéziratot. Vad avantgárdot csinált, csak hát a szövegből kiderült, hogy bu/ta . .. Fogalma sem volt az alapvető dolgokról. Szóval ez így nem megy. — Az avantgárdról — amit jónéhányan csinálnak már nálunk — nekem is megvan a véleményem. Rengeteg közöttük a felszínes blöffölő. Ebben a versvilágban nyilván könnyebben elrejtőzhet a dilettáns . . . — A hagyományos költészetbe is bele tudnak csúszni, mert a formai része a dolognak könnyen elsajátítható. Megtanul egy éppen divatos versbeszédet, lés nyert ügye van. Az avantgardistákkal nekem nincs semmi bajom, ha a lényegről beszélnek. De ha könnyed, huszadrangú szójátékokkal rakják tele a verset, ott már baj van. Ugyanis az irodalom önmagában nem érdekes. Sosem volt érdekes. Ami csak tetszetős, szépen megcsinált valami, az sosem izgalmas. Tehát fontos, lényeges dolgokról kell beszélnünk, az 'élet és a halál alapvető kérdéseiről, létélményekről, lehetőségeinkről, felemás emberi viszonyainkról, gyarlóságunkról vagy minden logikát cáfoló, esztelen reménykedésünkről, hogy általuk vádjon az irodalom érdekessé, és fontossá. Az ia gyanúm, Ihogy az avantgárdok nem egészen így csinálják. Inkább formai játékot produkálnak, betűcsoportokat szórnak szét a lapon, aminek kétségtelenül van valami létjogosultsága, csak ezeken a dolgokon azért túl kellene lépni. Ahogy kinövi az ember a kamaszkori pattanásait, ezt ás ki kell nőni előfob-utóbb. Gondolj például Kassákra, aki mindig a lényegről beszélt. Még aíkkor is, ha avantgárdot csinált. Aztán a harmincas évektől kezdve azt a .bizonyos avantgárd szemléletmódot bele tudta építeni egy olyan másfajta költészetbe, ami öregkorára teljesen kivirágzott. 617
