Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - Bogdán László: Promenád (próza)

A tudós tanárt neveltetése és nem elhanyagolható műveltsége is akadályozza, nem ragadtatja tehát el magát, viszont úgy néz társára, mint évtizedek múlva az a pszichiáter a betegeire, aki viszont a betegek mlagnóma vett szövegeit, vendégei derítése végett, baráti köriben is lejátssza. Nincs időmik kinyomozni, nevetnek-e vendégei vagy ellenkezőleg szomor.kodnak, mert megszóld! a másik tanár. Tigris, Vilmos, Tigris! — bizonygatja, igyekezetében kis dió- barna körszafcáll át simogatva. (Ha Kossuth Lajos már nem is él, Túrámban, a nagy száműzött szakállviselete még divatban van.) Nekem igazán hihetsz. Én nem vagyok oiyían, mint — és itt kollégák és környékbeli tiszteletesök nevei következnek, mint negatív példák —, bennem esztendők óta nem járt szesz! Saját szememmel láttam. Hogy lett volna Tigris? nevet a másik és szórakozottan pillant ide-oda, végre felfedezi a virágárus öregasszonyt & virágokat kezd válogatná hitvesének, égővörös rózsákat. Az enyhe légfouzatíói meglibbennek kezében a .virágok, 'mintha szelíden tiltakoznának ők is a képtelen fel- tételezések ellen. — Tigris? Ha lett volna, mondjuk, Orbán báró is lefotogra- fálta volna, akár a harompiaczot vagy a székházat. Nézd végig a felvételeket, barátja az erénynek és a rendnek, és ha egyetlen fiá tigrist is találsz rajtuk, neked adom fele királyságom. Nevetnék. Ugyan kérlék, tigris Sepsi- szentgyörgyön! A fcönszlakáillas tanár újabb magyarázatba kezd, szavát elnyomja az egyik első automobil pöfögése, a gépkocsi után — nem tudjuk egyenlőre, kié? (íme, máris féladatuinik van, újablb: kinyomozni) — gyenme'khad rohan, lelkesen ikiigyúit arccal, kiabálva. Sejthetjük, ugyanazok, akik az előbb, a tigris után is. De Feri most sem tűnik fél, talán elhajózott valahova. Rozi viszont újra megjelenik, a tiszt most nincs vele, fiatal cvdlkkereS, kecskeszaká'llas férfi kíséri -(biztosítási ügynök lehet, ez a szakállviselet .erre majd csak évtizedek múlva lesz maj.dmem divatos). Az orvos sajátkezűieg tölt savanyúvizet egy pohárba és nyugtaítóport ad hitvesének, ellenőrzi, a nő valóban beveszi-e a gyógyszert, és megnyugtatóan mondja: Moll Seidlitz pora rögzött szorulásoknál, emésztésíMámy és gyomorhávnél, továbbá görcsök, vese- (és ideges bajoknál, szívdobogásnál, idegesség ókozta főfájásoknál... De Elemér kedves — dől hátra a pamiagon sápadtan a nő (Julis tisztes távolból figyeli, párolgó fe- ketékávés csészéivel a kezében) —, én nem a betege vagyok; de még mindig mám engedi el férje kezét, szorítja, homloka gyöngyözik. De Paracelsust ez a békés családi jelenet sem nyugtatná meg, s ha érez is lelke mélyén valami sajnálkozásfélét, amikor a trágyadombok mellé beáll a szekér, ahogy megvillan a szabad székely kezében a vas villa, azonnal rájön, miiről is van szó, merni hiáha van kortársainól alaposabb természettudományos műveltsége, s nem hiába hisz a természet örök körforgásában, mint egyetlen alaptörvényben. Tigris, Tigris, motyogja niegyed tízkor a virágárus öregasszony, pillanatra felriadva, és a biztató módon kiürülő pálinlkásüveget elgurítjla a korzón. A suszterinas felé gurul, aki időben ugrik félre, hogy éjszaka zavartalanul megleshesse a félmeztelen Julis gyakorlatozását a védőcipődén. Két perc múlva a Vezúv kitöréséről tudósítanák a rikkancsok, Jaltában aláírják a (békét (is) biztosító fontos okmányokat, az újvárosi kertben két farkas köröz a holdsütésben, mintha előre rögzített „táncrend” szabályzata szerint. A.vadőrt is ez nyűgözi le, így amikor végre lövésre szánja el magát, az egyiket elhibázza. Nem tudni, ezért sóhajit-e az elguruló üveg után bámuló öregasszony, de összecsomagolja virágait, lehunyja szemét, szemhéja mögé a promenád képével együtt az összekeveredő történelmi idő is bezárul, pihenni; csend lesz, csak egy bé- kétlen kóborkutya ugatja, a park fái közül, a vörösen vigyorgó holdat.

590