Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Cs. Gyímesi Éva: Egy létszimbólum színe és visszája (tanulmány)
CS. GYlMESI ÉVA Egy létszimbólum színe és visszálya Régebbi tanulmányomban Szilágyi Domokos világképének -elemzésekor megpróbáltam kimutatni, hogy életművében az éntóktiudat válságának etikai-esztétilkai vetii- lete az irónia. Ezt a versszerkezet alakulására is ikálhaitó — poétikai kételyt, majd új poézist eredményező — minőséget ott történeti -kibontakozásában, a hi-tmotí-vum állandó ellenpontjaiként értelmeztem.1 Ügy tűnik, a szigorú műkazpontiúság akkor le- hetetlenmé tette az ironikus éntéktudart mint egy helyzetre adott sajátos költői válasz mélyebb, konkrétabb elemzését. A romániai magyar nemzetiség irodalmában kikristályosodott értékszimlbólumdknak és azdk hátterének az ismeretében most lehetőség nyílik ennek az etikai, 'esztétikai vonatkozásban egyaránt sajátos, újszerű magatartásnak behatóbb, a kisebbségi étibosz összefüggéseibe ágyazott vizsgálatára. A .mélyebb elemzés szándéka azonban itt sem jelenti a teljesség igényét: csupán egyetlen létszimbólum múltjának, eszmetörténeti hátterének és értékszerkezetéinek az elemzésébe sűrítve vázolom fel azt a vonatkozási rendszert, amelyben a Szilágyi Domókosra jellemző ironikus tudat mibenléte, történelmi jelentősége értelmezhetővé válik. Az elemzésre kiválasztott sorsjéilkép nem a költő leleménye, hanem, ahogyan maga is állítja, „kézenfekvő hasonlat”: „hősöket izzadtunk ki magunkból — kézenfekvő, mégis mondom a hasonlatot: akár a gyöngykagyló, feleim, mert szomorú az, feleim, hogy mocsok által jutunk kincshez” (Ami kell)2. Az itt kiemelt szókép a két világháború közötti hazai -magyar irodalomnak a -kisebbségi sorsot szimbolizáló közhelye, vissza-visszatérő motívuma3. Eredeti szövegösszefüggéseinek és értékszer- feeze-tónek feltárása lehetővé teszi, hogy Szilágyi Domokosnál -kimutassam az érték- hangsúlynak azít a radikális átrendeződését, amely nála az iróniáiból vezethető le. Egy motívum előzményei és eszmetörténeti háttere A magyarság — írja Spectator 1929-ben — „valójában mindig -valami kisebb- ségfajta volt (1526 óta), 'és hogy mai 'kifejezéssel éljünk, tudat alatt fejlesztette ki azokat a szerveket, amelyek alkalmassá tették a mai, teljes kisebbségi élet türelmes elfogadására”4. A transzálvanizmus sem más, miint alkalmazkodó válasz arra, hogyan lehet értékké váltani a kényszerhelyzeten belül adódó emberi lehetőségeket. Dlyan szellemi-erkölcsi -eszmény, amelynek egy elfogadott politikai helyzet eleve szűk korlátokat szab, de melynek intenzitását felfokozza a már lehetőségek szintjén elveszett emberi teljesség nosztalgiája. Az érték-t-eir-eirnltés megmaradt (kulturális, erkölcsi) esélyeinek különös becsét a tnansziilvanizimus miniden jelentős képviselője hangsúlyozza. A korabeli szellemi élet legszélesebb látókörű programadói, K-uncz Al-adár és Malkfcai Sándor az adottságok és lehetőségeik, a sajátos -helyzet és az egyetemes igények viszonyának értékfeszüiltsége jegyében fogalmazzák meg a tennivalókat.5 A hivatástudatnak ezt a ma-gasfaszültségét -Makkai sűríti egyetlen mon- iatb-a, már 1925-ben: „-Az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy -kicsiny lehetőségek között, nagy szellemi erőfeszítéssel egyetemesen emberi szellem-mé legyen”6. Lényegében ennek a jelszónak az ideolog-iikumát és érzelmi-ierikölcsi tartalmát árgyiasítja — több alakváltozatban — a gyön-gylkagyló-sziimbólum. Ebiben a kagyló védekező reflexének folyamata és eredménye kisebbségi sorsképiletité, a szienvedé49
