Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Széles Klára: "Rettenetes ám a tömörség fondorlatos ereje" (Nemes Nagy Ágnes Babits-könyvéről)
SZÉLES KLÁRA „Rettenetes ám a tömörség fondorlatos ereje” NEMES NAGY AGNES BABITS MIHÁLYRÓL Vajon van-e képtelenebb feladat, mint „magaszerűen” írni valakinek éppen a „magaszerűségéről”? A képtelenségig kényes, vajon nem éppen azért, mert a művészettel foglalkozás lényegére tapintó? Vajon nem éppen itt, „magaszerűségek” találkozásánál van „eltemetve a kutya”; megfejtetlen esztétikai alapkérdések rejtélyes szelencéje, s annak kulcsai is? Vajon nem éppen e „magaszerűség” létével vagy nemlétével esik egybe, kapható rajta a művészi minőség léte vagy nemléte (a műben); lényegének, hatásának továbbélése vagy elsikkadása (közönségében)? Az Arany János-i szó, fogalom többféleképpen ideillik, joggal ikettőződik. Akár annak jogán is, hogy őmaga, éppen olyképpen e megnevezés szerzője, hogy „magaszerűen” alkotó költőként egyúttal a másik oldalról: a közönségéről, sőt, a tudatosító, a fogalmi tisztázást megkísérelő olvasó nézőpontjából is igyekezett fallelni mestersége alapszabályait, törvényszerűségeit. Ebben nem kisebb komolysággal osztozik vele Babits. S ebbe a sorba illeszkedik Nemes Nagy Ágnes. Két -pazar töménységű esszékötete után (64 hattyú, 1975; Metszetek, 1982) most éppen a Babits Mi- hályról írott, A hegyi költő (1984) tanúskodik erről. A mesterség után a Mesterről szólás. Mit is jelent ez a kettős „magaszerűség”? Jelenti ama bizonyos metszésvonalat, ahol a válaszrtott személy, életmű, illetve a kiválasztó személy és műve, mindkettejük nyelvezete, érzékelésmódja, etikája stb. rokonul, találkozik egymással, „metszi” egymást. Egyben azt a sávot, ahol külön-külön találkoznak korszakukkal, ahol e találkozás előhívja a lehetséges, a számukra egyedül és önmagukat meg néha tagadó módon lehetséges, (egyúttal: csupán számukra lehetséges) kifejezésmódot, formákat; kiküzdött létmódjukból, magatartásukból fakadó szavaikat, ritmusaikat. „A művészet tere nem kitöltendő rublikákból áll, annyi hely van benne, ahány helyfoglaló. ... A hely az által valósul meg, aki betölti.” Nemes Nagy Ágnes megállapítása kikristályosultan egyszerű, pontos. Ebben az értelemben a „magaszerűség” az így betöltött (s e betöltéssel egyben megteremtett) művészi tér. A már meglévő művészi területek gyarapítása, újabb „tartományok” csatolása a már meglevőkhöz —, ahogy ezt itt, Babitsról olvashatjuk. S a kiemelt kettősség szerepe ebben a térben? Olyan, mint kitüntetett fajtájú és fényerejű sugárnyalábé. Sűrű homályokon áthatoló, lenyűgöző mélységekre és távlatokra figyelmeztető. A hegyi költőben ez a mélyen gyökerező összefüggésrendszer különösen tömör, művészi formát ölt. A kötet egésze és részecskéi egyaránt esszencia-jellegűek. Ékesen példázzák, hogy a fent jelzett találkozópont egyben csomópont. A két művész útja kereszteződésében két nemzedék, két különböző történelmi, etikai, esztétikai problémarendszer szembesítődésének vagyunk tanúi; egyúttal általában a nemzedékek .kapcsolódása folyamának, s e folyamszerűség léte vagy nemléte súlyos kérdéseinek. Mindez jelen van akár már a könyv címében is. Egyszerű kép ez: a hegyen álló 563
