Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Pósfai János: Szigetlakók álma - Körkép a burgenlandi magyarokról

tízezer kötetes magyar könyvtár, dr. Separ Károly és még néhány lelkes ember Al­sóőrben gyűjtötte egybe a környék helytörténeti emlékeit. Az idősebbek itt ma is jó­formán csak magyarul cserélnek szót, s nem titkolják, hogy ők bizony álmodni is csak magyarul szoktak. De itt hangzott el az a szívbemankoló megjegyzés is — és nem véletlenül a tanítók szájából — hogy sajnos az ifjabb nemzedék magyar tudása viszont siralmas, hibátlanul egyikük sem beszéli már a nyelvünket. Egymásközt is inkább csak németül társalognak, érintkeznek. Pedig ebben a falucskában jócskán találni olyanokat, akik lelkesülnek és tesznek is a magyar ügyért. Közülük is., ki­emelném dr. Galambos Ferenc Ireneusz helybeli plébánost, aki szinte megszálló'tíja ennek. Ottjártunkor rendkívül kellemes meglepetésben volt részünk. Felmérni mém tudom, nem is érdeklődtem utána, vajon mekkora erőfeszítésébe kerülhetett, ami­kor egybegyűjtötte azokat a kint élő magyarokat és magyarügy-pártiakat, akik dél­utánra benépesítették a nemrég épült gyönyörű parókia fogadószobáját. Sokan és nagyon lelkesek voltak. Itt, ezen a találkozón fogalmazódott meg néhány olyan ké­rés, amely a falunak és a környéknek szól. Olyanok, hogy a szülők küldjék szíve­sebben gyermekeiket a kórusba, a színjátszócsoportba, a zenekar próbáira; hozzanak egy kis áldozatot, ha kell szereplésükért. A könyvtárat tekintsék a falu kulturális központjának; a család minden tagja váljon könyvolvasóvá, vegyen részt a magyar nyelvű előadásokon. Olvassák és adják kézről kézre a .magyar nyelvű folyóiratokat; a német ajkú feleségek és férjek számára szervezett ingyenes magyar nyelvtanfolya­mot igényeljék minél többen, s vegyenek részt a magyar nyelvű érdeklődők számára tervezett helyesírási és fogalmazási tanfolyamon, amelyen levélírásra, jegyzőkönyvek készítésére, köszöntők megszövegezésére tanítják mag őket. A magyar irodalom gyöngyszemei címmel vasárnap délutánonként vers-, novella- és regényrészlet fel­olvasó órákra és kultúrtörténeti előadássorozatra invitálják a lakókat. A fiatalok számára olvasótábort, nyelvi tanfolyamot tervez a kultúrközösség, s arra kér min­denkit, hogy az „alsóőri otthont” — szerényen így nevezik gazdag helytörténeti gyűj­teményüket — látogassák minél többen. Néhány magyarországi tájház mintájára sze­retnék azt élőbbé tenni. Álmok ezek, vagy valós igények? Nem kell, nem is szabad ezen tűnődni. Szá­momra nemcsak rokonszenves, de egyenesen megható volt mindaz az igyekezet, amit többszöri találkozásaink alkalmával tapasztaltam. A parókián összegyűlt lelkes tár­saság — volt köztük több olyan, aki magyarul nem is tudott, s olyan is, aki e ta­lálkozót arra is felhasználta, hogy provokatív kérdéseket tett fel több éve illegálisan elhagyott hazájáról — egy része, de azt hiszem inkább a többség arra szövetkezett, hogy apostodkodjék az itt élő magyarságért. S ami ugyancsak szívmelegítő, hogy a korosabbak mellé felzárkózik az ifjabb korosztály is, főleg az értelmiség köréből. Vitázva, néha hangosabban, de mindenképpen a realitásokhoz kötődve, vállalják a kisebbségi csoport képviseletét. Végső soron rajtuk múlik a szigetlakők sorsa, a meg­maradás és túlélés lehetősége, s hogy az ezeréves múltjukat át tudják-e menteni a jövőbe. 551

Next

/
Thumbnails
Contents