Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Szemelvények Gaál Károly gyűjtéséből

ta mind a három fejit neki. Levágta a három fejit, asztán a fejejibül a nyelveket kivágta, beletette a táskájába. Akkor asztán a nyakába burút az a kisasz- szony. Megcsókúta és monta neki, hogy mék két tesvérgye van itten. A zegyik- nek van — aszongya — hat fejű sárkány, a harmadiknak van tizenkét fejű.

„Ja, hát — aszongya — igaz, hogy egy kicsinyt bajos, de ha már eccer a zor- romat belemártottam, mostmá mindegy.”

Hát asztán mingyá karonfogta észt a Lófi Jánost ez a kisasszony, bevezette a második tesvérgyinek a szobájába. És asztán nagy örömmel monta neki; „Hogy hát a zén sárkányommal már végzett, — aszongya — ha lehetséges, — aszongya — megszabadít ez a zember minket ettű a varázslat élettű.”

Hát örűt az is nagyon, de meg azon is fét, háthogyha nem sikerül, hogy kár a zéletire ennek a szép fijatalembernek. És asztán monta: „Mastmá percek vannak hátra, — aszongya— a sárkány a bozogányt dobja haza, a föld alul és gyön haza ebédre.”

Hát asztán alig, hogy beszélgetnek egy kicsit, zuppanik a bozogány, gyün a sárkány.

„Ej, — aszongya — nagyon jó ment neked sorod, azért gyütté ide, — aszongya —. Ha kedves a zéleted, hiszen nem mész tovább.”

így hát asztán összeütkösztek. Ászt is asztán lasan lesarabúta a fej ej it. A hat fejeket. Végzett vele. Ott is szépen a nyelveket mind kiszette a fejekbű, belerakta a táskába. Aszongya: „Hátha valamikor erre még bizonyíték köll.”

Ja, az a kisasszony is csókúta, kezit-lábát, hogy megmentette ettű a varázslattá, ettű a hamis élettű. Ja, akkor asztán mongyák neki, hogy még van egy testvérgyük. S akkor behítták, mer a két kisasszony már bement velük oda a harmadik kisasszonyhoz. Hát asztán monták neki: „Ne ijeggy meg, ne lepődj meg, mink már megszabadútunk a sárkányunktú, talán a Zisten segiccsígivel talán majd neked is sikerül.”

Szegény örömiben sirt, csókúta kézit, lábát, de aszongya: „Tuggya, ez a ti- zenkétfejű sárkány. És — aszongya — nézze, itt a konyhába minden sarokba van egy kotla, és abban a kotlákba van szer. Mikor abba a tizenkétfejű sárkányba fogy a zerő, akkor ebbe a kotlákba meggyullad eza szer. Ahogyan ez a szer füstül, abba a sárkányba úgy megy a zerő.”

Hát egy kicsit már fél a Lófi János is egy kicsit. (4. kép.)

„De azér — aszongya, — attú ne nagyon féjjen, mer segiccségére leszünk. — Aszongya —, mikor má láttyuk, hogy meggyullad azok a szerek azokba a kotlákba, majd mink kannákká öntözzük, hogy ne füstőjjenek.”

Hát asztán akkor mingyá monta, hogy van — valami kaszakű, hogy én mast egy kicsit a bicskámat kiköszörülöm. Hát attak neki kaszakűt, hát asztán kifente a kardot. Hát asztán akkor egy nagyot cuppant. Tizenkét mérföldrű dobta haza a kardot. Osztán má ez is két kézre fogta ám a bozogányt. Meg is forgatta vagy háromszor. Le! Útközbe máj nem etalálta a sárkányt.

„Ej! — elorditotta magát, — nem tudom, hogy ki van a zén határomba — aszongya. — Vissza merte ez dobni a zén bozogányomat — aszongya — Akárki az, máj abbú fogy a zerő, de énbennem meg gyűlik.” Abba bízott, hogy majd a fűszerek meggyulladnak és majd űbenne gyüllik.

Hát asztán hazamegy. Hát ott kinn várgva a Lófi János a kihúzott karddá és összeütköznek. Igaz, birkósztak egy darabig. Itt már János is közbe sértéseket kapott. De mit se törődött a sértésekkel, ő csak hűjen harcolt. Hát asztán jó egy fél óra harc után legyőszte a zutolsó tizenkét fejet. A szer meggyullatt. Mikor már három feje lerepűt, már meggyullattak a kotlába a szerek. Ja, de

538