Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? (tanulmány)

télén, kis ugró sem gondol saját ugrására, hanem azonosítja magát a nagy ugróval.

Na, de ez már mégis csak nagy ugrás lenne a hímzett ködmön kérdésénél. Ezt csak azért mondtam így ki, mert nemcsak hímzett kisködmön volt, hanem hímzetten is. Ha jól utána gondolunk, még arra is rájövünk, hogy a legtöbb nem is volt hímzett. így aztán nem is lett érdekes. Ügy értem, hogy nem lett népművészeti darab. Nem is nagyon került be valamelyik múzeumba, mert általános volt, mert mindenki hordta, akinek az életéhez hozzátartozott. Ez csak ruhadarab maradt. A szűcs megcsinálta, valaki megvette. Ha hideg volt, melegített, nyári melegben delelésnél párnának is jó volt. Üj korában ennek is nagyobb volt a becsülete, mint később, és amikor már eléggé megrongyosodott, ez is a kutyaólba került. Csak ezt nem húzta ki onnan valamelyik kutató. Egy sem gondolt arra, hogy ezt is valaki garasonként összetakargatott pénzéből vette meg és számára ez volt a legszebb. Szebb, mint a magátmutogató hírnesködmön.

Az a kisködmön, amiről itt szó van, nem a városi urak és büszke dámák, hanem a falusi nép ruhadarabja volt, amíg a télikabát ki nem szorította. Ha városiféle ilyesmibe ment ki a faluba, akkor már mindenki tudta, hogy vagy választás közeledik, vagy pedig ügynök az illető. Azaz valaki, aki valamit el akar adni. Természetes, hogy az ilyen is nem az egyszerűt húzta magára, hanem a hímzettet. Az hangosabb, szembetűnőbb volt, népibb lett. A városi ember másképpen élt, más törvények szabták meg, ki mit és mikor viselhetett. A szűcs neki is termelt árut. De másfélét. Hosszan lehetne még a kisködmönről beszélgetni és lenne is sok mondanivaló, de ez témánktól igen messze vezetne minket. Most, egy egészen más kérdés tárgyalása előtt, csak azért említettem ezt meg, mert a címben, ami egyúttal egy most megjelenő könyv címe is, a kisködmön szó szerepel és ezt a címet nem a tetszetősség miatt találtam ki.

Egy könyv megírásánál két lehetőség van. Vagy tudja a szerző már előre, mi a cím, azaz abból indul ki, és így sokszor nem is mond többet, vagy már megírta munkáját és amikor újra átolvasta, töpreng azon, hogy szellemi gyerekének milyen nevet adjon. Nálam ez az utóbbi volt az eset. Már minden papírra volt vetve, a kutatás utáni szellemi terhesség következtében megszületett a gyerek, már pólyába is fektettem, amikor felmerült a kérdés, hogy hívjuk a gyereket. A névadás sem lényegtelen. Aki a nevet viseli, haláláig jár vele.

Egy éjjel, amikor — most mint néprajzos azt kellene mondanom, ahogy elfújtam a mécsest, — lecsavartam a villanyt, elkezdtem újra töprengeni. Az apetloni (mosontarcsai) Székely Margit néni egyik meséje jutott eszembe. Margit néni egy hajdani burgenlandi uradalmi cselédasszony volt, aki unokáinak mesélgetett, cite- rázgatott, énekelgetett, aztán engem is szívébe fogadott, ő mondta el a mesét: Kire marad a kisködmön? Viccelődve kérdeztem, hogy ez a kisködmön hímzett volt-e, vagy csak olyan egyszerűbb. Gyorsan kész lett a válasszal és így tudtam meg, hogy neki nem számít, hogy hímzett vagy nem hímzett. Az a fontos, hogy ködmön vagy nem ködmön. „Mert, tudja, volt nekem egyszer egy kisködmönöm. Nem volt azon egy öltés sem. De azért mégsem adtam volna én aztat ezer hímesért sem. Passzolt is, meleg is volt, meg az enyim volt. Először én hordtam, azután a legöregebb lányom, aztán még az unokám is abban ment az iskolába. Hát kicsinyt hosszú volt neki, de nem fázott. Aztán, tudja, a kisködmönömmel is úgy volt, mint ahogy velem. Elhasználódott. A végén az uram szétvágta és nádvágásnál a csizmájára kötötte. Melegített.”

Mindig csak Margit néni ködmönhistóriája tolakodott elő bennem. Addig csűrtem, csavartam, mígnem rájöttem arra, hogy ez nem lenne rossz cím. Ahogy néhány szakmámbeli a ködmönben is csak a hímzettet keresi és a mindennapit nem látja meg, aztán esetleg formalista romantikát teremt, az jól passzol könyvem témájához is. Na, meg az is eszembe ötlött, hogy már nem vagyok a legfiatalabb legény, azaz a régi paraszti közösségben élve sem büszkélkedhetnék cifra ködmönnel, mert joggal megszólnának érte. De ennél a gondolatnál nem ez a baj. Aki megéri, az mind megöregszik. Ami problémát okozott, az volt, hogy huszonegynéhány év

516