Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Takács Imre: Orémusz! (vers)
és mi mindent el lehet innen zárni? Festő barátom jól tudja ezt. Mint a kölyök-egérnhulláról leivott bor — mivel az belemászott bizton az üres kék üvegbe —, rosszemlékű ne legyen élő vizem. Ne nyüvesedjen a szalonnám, a zsizsikek ne fúrják lyukacsos gyönggyé babom. Meddig tart visszanevelni izmaimat, hogy csontomat jómodorosan adjam haza? A Szilícium-ivölgyben egy géppel megtanultálják a magyar nyelvet, hogy szó-galaxisomat olvassa el, válogassa ki belőle a jót, az értelmet, mert ezen a nyelven íródnak a leghalálféleimesebb gondolatok, a legholtabb nép üzeni hisztérikusan ,az élet parancsait a halállal vblt-egyezkedő számmal, megszorulva Közép-Európában. Szemfülessé itt lesz a bugyuta is, ha nem akarja egy üres ország díszletei között az elbitangoltságot a világ mércéje gyanánt prezentálni. 6. Kimaradtam. Jobb a szerencsém. Mindent elveszítettem, mindent nyertem. A túlélés nemcsak bűnhődés, nemcsak bűn, nemcsak szégyenletes! Marad a nem-felejtő az új pályákon, pálya-szakaszokon, hogy megdörzsölje régiségekkel az újságokat, mint egy varázsló, mint egy sámán, mint egy pogány pap, egy szent-pogány, múlás- és érkezés-ellenőrző, jajvesz,ékelő és gajdoló, ha rémes züllésekben az utak fölaranyJanak a nagy Semmibe, ha [szemétbe sodornak százezer szót a baszd-meg-ok, baszd meg, mi ez a baszás a váliadon? — baszd le onnan! De nem tudom megmenteni már, ami elmúlt. A tér és idő, a munkafolyamatok — már ez is műszó! — elmúlták, el a nyelv is, mert a nyelv csak létezőhöz van, és amihez szavunk van, az létező. 7. És nem! És soha többé! Soha többé bíztalan remény, soha többé belevetett hit, soha előlegezett irgalmasság! Soha többé megrendületlen rendültség, jótétre-várakozás! Lelkesedés nélkül csámborgok most a tiszteletemből kidőlt város szeméttel elözönlött kőrútjain; harag nélkül — megjegyezve csak mindent — kinek? —, kihalászásra jegyzett vén rablóhal, kilövésre megjegyzett bak vagy bika; hasonlatok nélkül pedig csak: Én, a Megszelídült, akin nincs mit szelídíteni tovább, és hovatovább. 8. Csak egy utat járhattam végig, nem válhattak ki belőlem ellenőrző személyek más utakra; az élet sokféle kínját, sokféle gyönyörűségét nem ismerem; küllemét, csak küllem-vázlatát láttam sok életnek, élethelyzeteknek, boldogságoknak és fájdalmaknak. 484
