Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Köz-Életünk

mutatványos”, de a költő valamennyi verséből az derül ki, hogy a költő kedvesé­nek kedvese — a költő — sem különb. Hozzá — a költőhöz — „FELTARTOTT KE­ZEKKEL) (...) SZEMLESÜTVE” járulnak a szavak, és olyanok mint a „megva­dult kitömött fácánok”. Rendkívül fontos ez a kép. Azt hiszem, ebben kell keresnünk Visky (vers)nyelvének lényegét: a szavak kitömött és megvadult fácánok, „a példa­beszéd első fele) időszerűtlenségénél fogva) mellőzhető”. Minden hamis, és ezen a vers sem változtat: „ha visszanézel változhatsz / magad is vörhenyes / SZÓBÁL- VÄNNYÄ / hogy a gyanútlan / arramenőknek a század / legnagyobb csalását / hirdesd: / A VERS-VERSET”. Legyen a vers bármilyen míves és veretes, vagy le­gyen csonkra vetkőztetett, és betűire zúzott — csalás. Urak és OKKER-SÁRGÁK!! — a vers hazug. És őszinte, tiszta és tisztaszemű, kegyetlen emberek írják: őszinte, tiszta és tisztaszemű — olvasóknak. De a vers nem is szépíti meg a dolgokat: az életet, a szerelmet, a hétköznapi, de nem a színpadi dramaturgiájuk szerint megélt drámákat sem. Visky verse be­számol, feltérképez, diagnosztizál: ismert képeslaputcákat rajzol újra meg újra át, és minden utcában otthagyja útjelzőit, cégtábláit, hadjáratának, — és párbajának — megmásíthatatlan adatait. Szűkszavúan, ridegen és kegyetlenül. Néha ironikusan- önironikusan, máskor tényszerűen, esetleg a tényeket ironizálva. Visky versei leg­több esetben — nem elsősorban költői — dokumentumok. Persze ennek a szűkszavúságnak, ennék a ridegen ironikus szövegötvözetnek, a „vers versen túli egyszerűségének” — ahogy ő írja — megvannak a csapdái is. Csak egyet említek: mikor már semmihez sem hasonlítasz c. verse, a kötet egyik leg­jobb és legszebb, egyik leghatásosabb írása lehetne, ha Visky a maga teremtette csapdákba olyan gyakran nem esnék bele. Szűkszavúan lesz bőbeszédű, amikor ilye­neket (is) leír: „napi 24 megfeszített óra / szükséges és elégséges / ahhoz hogy végre átláthatatlan / évek múltán megtanuld / a lópokróc-idegzetű / egyedüllétet”. A fel­színre hozott, homlok-pecsétes (homlok-bélyegzős) „dokumentumok” a megírás, a megfogalmazás hogyanja és mikéntje során veszítenek súlyukból. Visky önfegye­lemből leckét csak saját magától vehet. És van honnan, van kitől vennie, önma­gának ő maga lehet legjobb tanítványa. A kötet számos verse jelzi, hogy Visky a párbajok „egyszemélyes színhelyén” érzi már a szavak súlyát, és a hatás és hite­lesség érdekében megfelelően fegyelmezni is tudja indulatait. „a versek megkondulnak” és amit hangjával megérint, az bennünk rezdül to­vább. Még leír(hat)atlan szavai éppúgy, mint intelligenciájának, mondandójának rendkívüli értéke. Kriterion, Bukarest 1984. KÖZ-ÉLETÜNK # KÖZ-ÉLETÜNK ={§ KÖZ-ÉLETÜNK A Nyugat-magyarországi Irócsoport és az Életünk szerkesztőségének tagjai 1985. áp­rilis 23-án Zalaegerszegen találkoztak a Bolgár Kulturális Központ és a Bolgár író- szövetség képviselőivel. A Hazafias Népfront Zala megyei szervezetének rendezésé­ben létrejött találkozó őszinte és elemző hangnemével tűnt ki a protokolláris össze­jövetelek sorából. Az általános közép-kelet-európai kapcsolatok intenzívebbé tételé­nek igénye mellett itt már konkrét formában vetődtek fel azok a javaslatok, ame­lyek a bolgár—magyar irodalmi együttműködés érték-orientációjú lehetőségét jelzik. Nino Nikolov a Bolgár Kulturális Központ igazgatója jelezte, hogy az általa vezetett intézmény szívesen támogatja a bolgár nyelv és kultúra iránt érdeklődőket; szeret­nének olyan színvonalon dolgozó műfordítói gárdát lehetőséghez juttatni, amely a Nagy László által kezdett úton is képes továbblépni. Ehhez pedig — túl a nyelvi- poétikai-históriai ismereteken — a bolgár kultúra iránti erkölcsi felelősség is szük­ségeltetik. 383

Next

/
Thumbnails
Contents