Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Hauber Károly: A történelem szorításában (Galgóczi Erzsébet: Vidravas)
jához, szűkebb és tágabb közösségeihez fűződő kapcsolatait. Fegyelme, szigora Jeanne d’Arc-hoz, görög papnőkhöz hasonló, kerub-jellegű: egy önmagánál magasabb- rendűnek elismert közösségi cél őre, ha kell, önmaga ellen is kivont karddal. Ebben a regényben ez a főszereplő egyszerre tárgya és eszköze az írói műhelynek. Mintegy megeleveníti a marxi tételt: az egyén társadalmi viszonyok összessége. Ugyanakkor megkérdőjelezi a másikat: az osztályharcot, s magát a tételességet, a tézisszerű és az emberszerű eljárások szembeállításával. Szándékoltan szenvtelen szenvedélyesség jellemzi a Vidravas-1, éppúgy, mint hősnőjét, s életműbéli rokonainak népes táborát. Szerves képződmény-voltának jelzője az is, hogy a regény szuggesztív s átvitt értelmeket asszociáló tájképei szintén azonos lényegűek a hős s a regényszerkezet természetével, s egyúttal szintén a Galgóczi- művek leggyakrabban visszatérő vidékeivel. Kegyetlenül csikorgó, havas hajnalok élessége váltakozik a szintén kíméletlenül izzó napsütéssel, s a fojtott, párás forró- ságok szárazvillámaival. A Vidravas kiemelkedően fontos mű egy korszak megértéséhez, feltárásához. Egyszerre emberi és írói vallomás, tanúság, tárgyi bizonyíték, s főként: lélektani dokumentum is. önmagában különös, egyedi műfaji alakulattá vált: tényregénynek túl pszichologikus, lélektani regényként pedig túlságosan tényszerű. De önértékénél fontosabbnak látszik az életmű folyamatában betöltött szerepe; az, hogy szervesen kapcsolódik az író eddig megtett útjához, merészen viszi tovább az általa — a hangsúlyozottan, csakis általa — megteremtett, létrehívott eszközöket, kivívott ábrázolásmódot, magát a közösségi felelősségérzetet. Példája az írói, közösségi felelősségvállalásnak. Napjainknak szóló és jövő generációknak megőrzött történelmi lecke. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984.) GALGÓCZI ERZSÉBET: VIRDAVAS Galgóczi Erzsébetet a mindenkori jelen hű krónikásának ismertük eddigi művei alapján. Érdeklődve olvast ukhát legújabb regényét, melyben a ma is ható közelmúlttal kísérli meg a a számvetést. „Könyvem eseménysora 1948-ban kezdődik, és 1956 nyarán ér véget. Egyik főszereplője meghurvolt »régi« műszaki értelmiségi, de szerepel — igaz, epizodistaként — hasonlóan balsorsú parasztember is. S épp őket kívánom könyvemben rehabilitálni” — vall szándékáról a szerző a Könyvvilág októberi számában. Kell-e a történelmet elszenvedő ember ártatlanságát újra és újra hangoztatni? Galgóczi regénye arról győz meg bennünket: igen. Mert bármily sok műalkotás foglalkozott ezzel a korszakkal — nagy részűik éppen az utóbbi években látott napvilágot —, nemcsak a tudománynak, a művészetnek is sok még az adóssága. Adós némileg azzal is, aminek a bemutatásáért a „Vidravas"A figyelemre méltó törlesztésnek érezzük. Annak a kendőzetlen föltárásával, mi történt az 1948-tól 1956-ig terjedő esztendők hétköznapjaiban. Hogyan zajlottak le a beszolgáltatások és a Budapestről való kitelepítések, kiből lehetett ÁVH-s tiszt, s ki került föl a kuláklistára... Egyszóval: milyen igazságtalanságokra került sor, kik követték el HAUßER KÁROLY 377 A történelem szorításában
