Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZILÁGYI DOMOKOS EMLÉKÉRE - Lászlóffy Aladár: A Reménytelen Alapvető (esszé)
hogy valaki márványba vésett szabályokat megszegjen. „Én ezennel megengedem!” — f elelte ő. Annyi minden eshetett a hőskorokban. Pöfögő fazék adta az ötletet a gőzgép feltalálásához. Az alapóeeánnak tekinthető ember állapotból iszonyú csobogással és recsegéssel emelkedtek ki a különbek kontinensei — avagy csak utólag látszik ilyennek a szellem geológiája is? Még mindig derűre hangoló ambíció, hogy az új ellen a klasszikusokra hivatkoznak. Örök trükk. Annak idején ellenük is a „klasszikusokra” hivatkoztak. Amatőr trükk. A kor kis házi bűvészmutatványa mindig. Mert lassan-lassan az amatőrségnek nemcsak az egzakt dolgok világában, de a humaniórák terén is lejárt. Maholnap már amatőr műélvező, olvasó sem lehetséges. Az idő és a tér a felületen felfogható hasonlatosság, s nem a lényeg alapján való tény-családok elszaporodásának kedvez. Egyáltalán: az idő és a tér önmagát is szüntelenül, folyton növelve, gyűjtve, sokszorozva — a tények (el) szaporodásának kedvez. Az eligazodás nehézségei közepette a „szellem” olcsón is segíthet magán: az embernek (csak) klisék kellenek, s máris könnyebben tájékozódik. Hiszen a klisé látszólag nem „szaporulat”, hanem egyszerűsítés. Lassan-lassan szakterületté vált minden; olyanná, áhol azoknak a modelleknek az előállítása folyik, melyek az előzmények logikája és építkezése folytán vannak soron. Főleg szintézis-meghatározottságú a szellemi mozgás. Vagy bár az lenne. A költészetben a szellem építkezésének ilyen „megoldásait” nem lehet elfogadni. Ez is reménytelenül alapvető. A szintézis igénye jogos. Névhez, személyhez kapcsolódó most már jóformán úgy is csak a művészi szentenoia marad. Bár már itt is minden szintézis, bizonyos értelemben. Az egyén súlyának csökkenése még ebben is tükröződik. Sőt: ez egyik formája. A személyes élmény átadhatatlanságának krízise kezd a XX. században mindenféle kommunikációs formáik, tehát a művészeti formák krízisének bökkenőjével azonosulni. S mindez az információ és informatika sz'kizoid fejlődésének úgyszólván a peremén megy végbe. A Gutenberg- galaxis látványos „kiosavarodása” ? A klisészerű formai elemek el nem fogadása alapvető attitűd minden induló képalkotó-nemzedék számára a Reménytelen Alapvető felismeréséhez. A klisé nagyon rövid ideig kép, és kétséges, milyen mértékben alkalmas a kommunikációra. Milyen szintű kommunikációra. Bármelyik kor vagy század művészi nyelvezetének megalkotása, kialakítása senkinek nem volt kiváltsága, és mindenkinek kötelességévé, szükségévé nőhetett, egyszerűen hivatásváMialása következtében. Még vidéken is. Vidéken sokszor, érdekesen, inkább. A huszadik század művészi nyelvezete sem egyszerűen az összes előző korok „nyelvezetének” összege vagy szintézise. Az sem! De az összes előzőé alapján valami! És ez máris mint külön formaf-világ? -elem?) is számbajön, Latba esik, munkába lép — „dolgozik”. Minderről — együtt és külön-külön —■ nagyjából (így) semmit és mindent tudtunk. Nem készültünk, mert nem készülhettünk, nem nagyon készülhettünk még. Semmiképpen nem újításra, avantgárdra. Több mint anekdota, hogy miképpen kaptuk meg a választás lehetőségét és milyen választásét. Mivel akkor is megmondtuk, hogy eljön az ideje, mikor az ilyesmi kiderül, nyilvánosságra kerül, nem meglepő felhozni, hogy azok, 25
