Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Tábori Ottó: Gondolatok Schrammel Imre váci kerámiareliefje előtt, Az átriadt, Szerelmi provokáció, Oldás (versek)
... majd tárgyként őriz az anyaföld, visel mint gőgös lábszárbunkót, mint gyönyörű testű pompéji lányét, ezüstlő csillámlásban, az agytekervények római útjain kifosztott érvekkel. .. Ámen. Kiég a Gőg, pazar villámkemence — fanyar, sötét az érzés, rácsorog, a villámló szem öblös kristálylencse, világnyi rend mi benne háborog. Az agy reped, a felszín tárt, konok, vad, égő ostor csattan rá a csendre, s az Indulaton árny nélkül lobog a végső kínnak kéklő végtelenje. Kilépett tenger ring tova a képen, fejük lehajtják nyurga Holnapok, s vacogva jár a visszfény-hóesésen az átriadt, az önnön elhagyott, de elárulja, bús leplét lerántja, belégzett sarkkör fehér elefántja. Asszociációk Ady utolsó fényképére Az átriadt
/
