Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)
elemet, továbbá a fekete-fehér színt, mint a gonosz és a jó jelképeit és utal a középkori Európa gazdag művelődés cseréjére. Azt a gondolatot, illetőleg felismerést, hogy a Szent László legendában a világosság és sötétség erőinek kozmikus harcát ábrázolják elsőnek, én fogalmaztam meg. Ennek a felismerésnek később olyan hajtásai származtak, amelyek váratlanok és teljesen alaptalanok. Láttuk és látjuk, hogy a legendával kapcsolatban csak Szent László neve szerepel mindenütt és mindenhol. Éppen ezért érthető meglepetést és értetlenséget okozott Karel Stejskal dolgozata, hogy a legenda alapja a nyugati szláv naplovag, Svamtovit-Triglav lenne a világosság-sötétség küzdelmének hőse. Ez legalább olyan indokolatlan próbálkozás, mint a Digenas Akritas hősénekből való származtatás39. Vízkelety András továbbfűzte a kölni Parier konferenciáin tartott előadásában a nyugati párhuzamokat40, ö a germanisztika és teológia oldaláról nézi legendánkat és felteszi, hogy egy romanisztikai vizsgálat még jobban kibővítené legendánk Európához fűződő szálait. Felismerései közül íme néhány: a jó és rossz megszemélyesített küzdelmét láthatjuk a Roland énekben Roland és Ferragut küzdelmében. A lefejezés jelenethez közelállónak érzi a Judit és Holofernes ábrázolásokat és a Dávid és Góliát küzdelmét, valamint Keresztelő János lefejezését. A karddal ölő leányhoz Isoldát hozza párhuzamnak. A pihenés jelenethez is hoz párhuzamokat, amelyekben a fára függesztett fegyverzet is szerepel. A fa alatti szerelmi jelenetekben néha a lovak is oda vannak kötve a fához. A „fejben kereséshez” Sámson és Delila jelenetét idézi fel stb., stb. De csalódnék, aki a „fejbenézés”-ben motívumvándorlást látna. Ez szokás volt, ami megvolt sokhelyen. Vannak területek, ahol a viszketést okozó tetű nem szégyen, hanem szinte hogy velejárója a legénysornak. A fejben keresés nem tetvészés a szó megszokott értelmében, hanem inkább a viszketés kellemes vakargatással való társítása. Nem „mesebeli vándormotívum” tehát, hanem a szender kellemessé tétele, az alvás előkészítése. Ez az oka, hogy olyan hatalmas területeken kimutatható, mert természetes szokásként jelenik meg a mesehősöknél, hiszen a mindennapi élet velejárója volt. Hasonlóan szokatlan altatás, hogy az örmény eposzban Melik arab király éppen alszik „hét lány legyeket hajt róla, másik hét a talpát vakarja”41. Vízkelety tanulmánya azért igen fontos, mert megmutatja, hogy az eredetileg keleti legendánk miként gazdagodhatott az általános egyházi és világi európai mondakincs elemeivel. Tanulmánya hasonlít a mesekutatáshoz, amelyekben az egyes meseelemek úgyszólván mindenütt megtalálható változatainak nyomozása folyik. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezeknek az elemeknek egyetlen mesére felfűzött egymásutánja, csak a mi Szent László legendánkban található. Az elemek új s újabb történetekhez való „csatlakozása” természetes dolog és különös ha esetünkben nem így lenne. Végtére is a XIII. századig — amikorról falfestményeink kezdete keltezhető sokszáz éven keresztül benne éltünk az európai kereszténység, majd lovagvilág mondakörében! Ügy látszik tehát, hogy amiként Horváth Cyrill ki tudta mutatni a több Szent László legendánk ókorig nyúló előzményeit, keleti jellegű falfestménysorozatunk is bőven feltöltődött nyugati és bizánci elemekkel. Voltaképpen ez a falfestményekről is leolvasható, hiszen a kezdő jeleneteknek Keleten nincsen párja: a várból való kivonulás, a püspök áldása stb. nyilván a nyugati művészetben fogalmazódott meg legelőször. Az sem lehet vitás, hogy a festők között lehetett tölbb idegen festő is (mint pl. Aquila János esetében kimutatható) s ezek is belevihettek új elemeket, a maguk tudásából. Mindezek ellenére nagyban és egészben legendánk keleti hagyományokat őrző magyar alkotás és nem véletlen, hogy éppen a harcos szenthez, a határokat védő Szent Lászlóhoz tapadtak a monda és az ábrázolás keleti mozzanatai, mert újból hangsúlyoznunk kell, hogy nemcsak az ősi steppei művészetből idéztünk képi példákat, hanem az egykorú perzsa művészetből is. Kutatandó kérdés, hogy amiképpen a keresztes hadjáratok nyomán a nyugati mesekincs megtelt keleti elemekkel, vajon a Nyugatról kimutatható párhuzamok nem ugyanilyen módon kerültek 347
