Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)

letkeznek a hősi énekek. Ezeknek írott nyoma nem maradt, de az ábrázolásokból következtetve itt is eljuthatunk a szkíta időkig.

Grjaznov ezekután sorba veszi az ábrázolásokat. Itt csak az általunk is felhasznált párhuzamokra vonatkozó véleményét ismertetem. Elsőnek vegyük a szent küzdelmet ábrázoló ordosi lemezt. Ezzel kapcsolatban felveti, vajon nem egyszerű küzdelmet ábrázolnak-e ezek a lemezek. A mongoloknál, tubinceknál, burjátoknál, ja- kutoknál a birkózás a nagy ünnepségek látnivalója. Erről az első feljegyzés Dzsin- gisz idejéből való. Az ordoszi lemezek a hősi énekek küzdelmét ábrázolják, fegyver nélkül. A hősi énekekben néha sötét erőket testesít meg az ellenfél, amelyet meg kell semmisíteni. Az ordosi lemezeken két egyenrangú hős küzd, egyforma a ruhájuk — írja Grjaznov. Néhány hősi énekben a hős lova szinte nagyobb szerepet kap, mint maga a hős, sőt néha a hős, ha megnevezte magát lova nevét is mondja. Megesik, hogy a leendő hős lova nevét kapja. A fához kötött lovakkal kapcsolatban Grjaznov megemlíti, hogy a fa is gyakran szerepel a hősök küzdelmében, néha a fához kötött ló a fától tudja meg, hogyan győzhet gazdája. Máskor a hős a fa alatt találja meg jövendőbelijét. Az ordosi jeleneten középütt lebegő madár azonban azt mutatja, hogy itt nem hétköznapi küzdelemről van szó, hanem mitológiáról. Mindezt jó 15 évvel Grjaznov tanulmánya előtt már megírtam magyar nyelvű könyvemben s később Vargyas Lajos gazdag belső-ázsiai népköltési anyaggal gazdagította a felismerést. Grjaznov önkéntelenül is megerősítette megállapításainkat. Azt amit az ordoszi lemezről ír, teljes egyetértéssel elfogadhatjuk.

Más magyarázatot ad a miénknél a fa alatti jelenetet ábrázoló szibériai aranylemeznél.

Feltűnik neki is a fára akasztott öv és tegez. A fa alatti nő ázsiai szokás szerint térdén ül. Ruhája felett a „kalat” térdét és könyökét is fedi, egyik keze érinti a férfi haját. Kaftánja olyan mint a pazyriki kurgánokban talált kaftánok. Fejéke pedig éppen olyan magas, mint a pazyriki 5. kurgán női fejdísíe. Megemlíti, hogy Szibériában és Közép-Ázsiában a lányok sok kis varkocsba fonják hajukat, de az esküvő után csak kettőbe, a szibériai lemez tehát férjes asszonyt ábrázol. Két nagybaj uszú felnőtt férfi látható a lemezen, hajadonfőit. Az egyik férfi is ázsiai módra ül, akárcsak az asszony, a másik fekszik. Alszik-e, halott-e, nem lehet eldönteni véli Grjaznov. Pedig ez következtetéseinek további sorsát illetően alapvető kérdés! Mivel a lószerszám, nyereg, zabla azonos a pazyrikiakkal, akárcsak a női fejék, ezt keltezőnek veszi és a lemezt az i. e. V—III. századra keltezi. Ezek után megkísérli a jelenet értelmezését. A két férfi egyforma viselete arra mutat, hogy egyazon társadalmi osztályból valók. Az esemény — szerinte — a fekvő hős körül bonyolódik. Ezt a nő és a másik hős térdükön nyugtatják. A mai hősi énekek, amelyek a fa alatt alvó hősről szólnak nem alkalmasak a jelenet megfejtésére. Sokszor olvashatunk ellenben a török-tatár hősi énekekben a hős halálról. Ezekben, az élet- rekeltés során szerepe van a nőnek is. E hősi énekek egyike — Grjaznov szerint — szinte megeleveníti a szibériai lemez tartalmát. Ennek az altaji versnek hőse Kozyn- Erkes. Meghal a fa alatt, ellensége kis darabokra darabolja. Fiatal felesége Baiyum- Szur összeszedi csontjait „s testét, de nem sikerül életrekeltenie. Jön azonban vérint való testvére” Bacsilkai-Kara, de ő is hiába kísérli meg az életrekeltést. Ez csak hosszú kísérletek után sikerül. Nos erre a történetre mondja Grjaznov, hogy pontos megfelelője lenne a szibériai aranylemez-párnak, méghozzá azt jelenítené meg, hogy a halott feleségének és barátjának térdein fekszik s még nem sikerült az élet- rekeltés. Itt van a két hős lova is.

Ez a történet más és más hősök neve alatt igen elterjedt, sok változata van s éppen ezért L. P. Potapov a legrégibb hősi énekek közé sorolja.

Az aranylemezpár tehát a hős feltámasztásának énekét elevenítené meg. A mai hősi énekek mögött kétezer év van és a korai nomád kor emlékei.

Eddig tart M. P. Grjaznov tanulmánya. Kár, hogy nem ismerte sem az én tanulmányaimat, sem Vargyas Lajosnak az altaji hősi énekek és a magyar népköltési hagyomány kapcsolatairól írt dolgozatát, s így — nézetünk szerint — nem is jut342