Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)

lombos fatörzset láthatunk26. Szó szerint ismétlődik itt az a jelenet, amelyet a Thu- róczi Krónika címlapján és a földvári oszlopfőn ismertünk meg.

Kockij Gorodokban27, a tobolszki kormányzóság berezovi kerületének egy kis falujában, került elő egy ezüsttál. A tálnak eredetileg nyele is volt, ez azonban elkallódott. A nyélnek a tál peremére szegzett lapja pontosan megismétli az ordoszi bronzlemezen látott jelenetet. A különbség csupán annyi, hogy itt több hely lévén, a csoport széthúzódott s a készítő mesternek módja volt bőbeszédűbb előadásra. A két összegabalyodott küzdő hajviselete és ruhája különbözik egymástól. Egymástól elfordulva mintha lovaik felé fordulnának segítségért. Jobb- és baloldalon földre- tett íjtegezük és nyíltegezük látható, fegyvertelenül küzdenek, mint e jelenet eddig megismert párhuzamain. A kép két szélén, két megnyergelt, megbogozott farkú ló, az ellenfelek hátaslova áll. A küzdők fegyvere mellett mintha rövid, földbeszúrt lándzsájukat is ábrázolták volna, a baloldali ló gyeplőszára pedig mintha alacsony fatönkhöz lenne kötve. A tál peremének ívén köröskörül vadászatot ábrázolt a készítő mester. A jeleneteket a honfoglaló magyarok övvereteihez és a csernigovi ivókürt szájvereteihez hasonló, 3—3 palmettából álló fák tagolják... Jobboldalon egy övezett kaftánba öltözött, lóról szállt vadász íjaz oroszlánra, hátamögött áll nyugodtan pihenő lova. A vadász térdelő mozdulatából egyszerre megérthetjük, hogy a csernigovi ivókürt mestere is térdelő alakot akart ábrázolni, de a mozdulat gyakorlatlan kezében rosszul sikerült. A tál peremének másik ívén, vágtató lováról íjaz egy vadász az előtte rohanó kutyája által megriasztott szarvasra. A vadász mögött palmettás fákkal jelzett terepen három vadkant láthatunk. A tál peremének vadászata nyilván a csernigovi ivókürtön a következőleg a kisbényi pillérfőn is ábrázolt vadászpár jelenetét eleveníti meg. Jóllehet a tál késői, talán IX. századi munka, stílusa igen közel áll a szibériai aranylemezek művészetéhez. Bár itt a vadászat mágikus voltára semmiféle jel sem mutat, a jelenet közvetlen párhuzama, amelyet az Altai vidéki Kudyrge faluban találtak, világosan elárulja, hogy itt sem közönséges vadászatról van szó. A kudyrgei lelet nyergének csontlemezes kápadíszén szó szerint ismétlődik a Kockij-gorodoki tál jelenete. Különbség csupán a rajz kivitelében van, továbbá abban, hogy itt mindkét vadász lóról nyilaz. Az egyik vadász alatt a rajzoló egy halat ábrázolt. A hal és a ló összefüggése a szkíta istenanya-gondolat eleven életét árulja el a Kr. u. VII. században. Ne feledjük, hogy a honfoglaló magyarok lószerszámjának éppen közép-ázsiai rétegében figyelhettük meg az eredeti szkíta gondolat fennmaradását. A kudyrgei kápalemez vadászatának további mágikus vonását sejteti az, hogy középen, tehát azon a helyen, ahol a Kockij-gorodoki tálon a két küzdő férfit láttuk, itt két, egymással szembenálló nagyméretű párducot találunk. E vadászjelenet változatot megtaláljuk az altajvidéki sziklarajzokon is, olyan környezetben, ahonnan a Szent László legenda néhány képtípusát is megtaláltam. A Kockij-gorodoki tállal kapcsolatosan fel kell hívjam a figyelmet a tál belsejében lévő karcolatokra. Középre hatalmas, két felemelt kezében szablyát tartó, macskafülű táncoló férfit karcoltak, s körülötte még hét kisebb alak csoportosul. Ezek közül öt ugyanolyan kardtáncot lejt, mint a főalak, az utóbbi lábainál jobb és baloldalt álló fegyvertelen férfi pedig áldozóként terjeszti szét karjait. A főalak feje felett egy ló körvonalai láthatók.

Thuróczi Krónika címlapján lévő ábrázolás gyökerei tehát ismét abba a környezetbe vezetnek minket, amelyben a csernigovi ivókürt vadászata is kiformálódott, s amelybe a Szent László legenda egyik jelenetének Nagy Géza által észrevett párhuzama is mutatott. A tallózás-szerűen bemutatott példák során láthattuk azt is, hogy a Szent László legenda magvában rejlő ősi monda ábrázolásának előzményei szinte egybefonódnak a két vadásztestvér mondakörének ábrázolásával. Annak bemutatására, hogy a Krisztus utáni I. évezredben már teljességgel kialakult képtípusok nemcsak nálunk maradtak fent, ismét egy perzsa miniatűrét közlök. Djunaid Sultani 1396-ban festett Párviadalán (7. kép), a közös gyökér a perzsa művészet eltérő térformálása és díszítőízlése mellett is első pillanatra felismerhető28. Az erdő tisztásán lejátszódó küzdelemben a két hős íját letéve küzd. A tükörkép338