Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)
magyar honfoglalás népének művészei voltak. Egyszóval az újonnan megismert tények világában eltűnőben van az a fantom, hogy pusztai népek műveletlenek és mindent a városi műveltségektől kellett tanulniuk. A legenda értelmezésében fordulópontot jelentettek azok a felismeréseim, amelyek a kereszténység előtti mítosznak, a világosságnak és sötétségnek küzdelmét mutatták ki a falképsorban. A feltáró, anyagközlő értelmező munkát érdemes kutatóink sora végezte el: Ipolyi Arnold, Römer Flóris, Divald Kornél, Huszka József, Péter Andor, Dercsényi Dezső, Radocsay Dénes — monumentális műve alapvető — Gerevich László, Entz Géza és mások nagyértékű munkái az európai művészet és Bizánc áramlataiba illesztették falfestményeinket, felsorolásukat megtalálhatjuk Tóth Melinda''1 dolgozatában. I. A legenda írott és hagyományozott forrásai A középkori magyar és közép-európai történelem egyik nagyjelentőségű uralkodóháza gz Árpád-ház volt. Uralma az egész Kárpát-medencére kiterjedt (történelmi Magyarország) és időnként a szomszédos területeket is felölelte (pl. Horvátország, Galícia stb.). Az uralkodóház uralma még a pogány időkben kezdődött Álmos fejedelemmel (i. e. 850 táján) és III. Endre haláláig tartott (1301), de a későbbi magyar királyok is az Árpádokkal való rokonsággal igazolták királyságuk törvényes voltát. Az Árpádok alatt Magyarország Bizánc és a Német-római császárság közt európai hatalommá fejlődött. Az uralkodóház hivatásának tudata a „pogány'1 időkben a szent fejedelem üdvöt adó hitén — a Turul nemzetség misztériumán —, keresztény időkben meg az „Isten kegyelméből” való királyeszményen alapult. Mindezek mögött ott húzódott meg az Attilától való leszármazás tudata, a világhódító öröksége. Árpád-házi királyaink családja három férfiszentet és több női szentet adott az országnak és az egyháznak. A középkorban Szent Istvánnak mintegy 300, Szent Lászlónak 150 és Szent Imrének 115 templomot szenteltek5. Ezek a számok azonban nem tükrözik híven azt a messze kiemelkedő szerepet, amelyet Szent László játszott népünk képzeletvilágában és az egyházban, különösen a határvidékeken. Szent László az Árpád-ház egyik nagy királya volt (uralkodott 1077—1095-ig). Korának királyi, fejedelmi családjaival közeli rokonságban állott (lengyel, cseh, orosz és német rokonság) és leányát Piroskát (a bizánci egyház szent Eirénéjét) pedig II. Komnenosz János bizánci császár vette feleségül. Szent László kora VII. Gergely kora: a pápai hatalom és a német-római császárság világhatalmi küzdelmének kora. Ebben a küzdelemben Szent László Magyarországa mint nagyhatalom vett részt. Ugyanakkor keletről jövő uz és besenyő támadásokat megsemmisítve védte László király a magyar határokat. Halála után először a somogyvári, majd az általa alapított nagyváradi székes- egyházban temették el. Sírjánál csodák, gyógyulások történtek, s ezért a Vatikáni bizottság vizsgálata után III. Béla korában — aki Bizáncban nevelkedvén ott Alexios néven trónörökös volt egy ideig — szentté avatták, csontvázának részeit új, díszes koporsóba fektették, fejét pedig díszes ereklyetartóba foglalták11. A csodák folytatódtak és a legsúlyosabb eskünek számított az, amit Szent László fejére tettek. Ereklyetartó szobrának arcvonásai éltek az ország minden részéről Váradra zarándoklók emlékezetében, a szobrokban és a falfestményekben is. A XIV. század végén a Kolozsvári testvérek (Márton és György) hatalmas bronz lovasszobrot készítettek bár- dot tartó alakjáról (ők készítették a prágai Szent György szobrot is), és a két másik Árpád-házi szenttel együtt gyalog-szobor is hirdette dicsőségét. Mint határvédő az egész magyar nép legnagyobb szentje lett, különösen a határőr vidékeken. Ereklyéi még halálukban is védték a hívőket: Váradot a török ellen s később Győrt a földrengés ellen. A Szent Lászlót idéző ábrázolásokat, templomszenteléseket, oltárszenteléseket legutóbb Bálint Sándor professzor gyűjtötte össze, az alábbiakban az ő munkájára 326
