Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Emlékezettörténelem (Kabdebó Lóránt: A háborúnak vége lett)

is, s e képbe nem illett bele az ellenszegülés morális tartása, csupán a fegyverhordozó csatlós züllöttsége. Manapság ritkábban használjuk a történelmi távlat fogalmát. Elődeink még okosan, óvatosan és tapintatosan hangsúlyozták nem egyszer a szellem ellenállásaként. Mint például Szendrei János, a századforduló és századelő megbecsült, mára elfeledett történetírója, amikor a „világháború, bolsevizmus” eseményeit kellett volna, nagyon is a húszas évek felszított vallási villongásainak szellemében megírnia. Ő ehelyett — a történelmi távlatra hivatkozva — az anyaggyűjtést szorgalmazta, főként a közvetlen szemtanúk, résztvevők visszaemlékezéseinek felkutatását.

Politikai érdekeltség szempontjából közömbössé keli tehát válniuk az eseményeknek ahhoz, hogy a történelmi távlat megteremtődjék. A jelen szinte mindig határsávot von önmaga és a múlt közé, a hatalom demokratikus vagy despotikus hajlandósága szerint koronként váltakozó szélességben. Ahogy az idő halad, ahogy a történelem tovalépeget, úgy mozdul vele tovább ez a zóna, s úgy szabadulnak ki belőle a múlt újabb és újabb eseményei, oldódnak fel tilalmak és tabuk, így teremtődik meg egyszerre, mint a „határzónán” túlra vetett pillantás, a történelmi távlat.

Hogy ne kalandozzunk el túl messzire Kabdebó Lóránt könyvétől: a második világháborús évek és a koalíciós korszak ma már jóval ikívülesik a tilalmas övezeten, melyből idestova az ötvenes évek egy része is kiszabadult, nyilvánosságot kaphatott például, hogy a szocializmus vaskorszakában miként akarták — Németh László szárszói beszédének szavait kölcsönözve — nemcsak a felszámolásra érett osztályt, hanem a beléje tartozó egyedeket is likvidálni.

A háború, a beszélgetések témája tehát önmagában nem ígér ma már izgalmakat. Izgalmat inkább olyan újabb szemtanúk ígérnek, akiknek a nézőpontja eddig nem érvényesült. Csoóri Sándor hívta fel például a figyelmünket A magyar apokalipszis című esszéjében arra, hogy a háború történelmi alulnézetből mennyire ábrázolatlan maradt, az „istenadta nép” „negyven év óta cipeli magában a félelmet, a szégyent, a bűntudatot, anélkül, hogy akár Magyarország második világháborús szerepét, akár az összeomlás okait ismerné.” (A félig bevallott élet, 378. 1.) Ezért mozgatta meg az ország közvéleményét a már említett „eposzi méretű” kibeszélés, a televízió Krónika című dokumentumműsora a második világháborúról, a doni eseményekről, a II. magyar hadsereg pusztulásáról; eddig „lelakatolt szájak” nyíltak meg, a harcok résztvevőinek emlékezéseiből rajzolódott ki a történelem mozaik-képe.

A Kabdebó Lóránt beszélgetéseivel egyidőben vagy azóta megjelent könyvek Közül a „nézőpontja” miatt lett hiánycikk Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939—1944 című dokumentumkötet: a Führer és a szövetséges államok vezetői tárgyalóasztalához ülhetünk le, bepillantva a titkos alkuba, amelyet ezek a kis közép-kelet-euró- pai államok folytattak megoldatlan kérdéseik, nemzetiségi, területi igényeik érdekében az „igazságosztó” Hitlerrel, aki a nagyhatalmi politika régi játékát, a divide et impera elvét korlátlanul érvényesíthette. A rossz történelmet mozgatók indítékait keresi a közönség a Horthy-féle katonai elithez tartozók emlékezéseiben, egy éven belül például már a második kiadást érte meg Shvoy Kálmán Titkos naplója és emlékirata 1918—1945. Üjdonság Huszár Tibor Beszélgetések című kötete, amelyet olyan emigránsokkal folytatott, akik a háború végéig antifasiszták voltak, s miután a háborúnak vége lett, a demokratikus pártok valamelyikében dolgoztak az ország átalakításáért, a földosztásért, államosításért, s csak a negyvenes évek végén kerültek, politikai máskéntgondolkodóként emigrációba (Kovács Imre, Nagy Ferenc stb.). E könyv ugyanarról a történetről szól, amelyről Kabdebó beszélgetőpartnerei is mesélnek, csak más nézőszögből és a háború végéig limitálva a történteket. Érdekességét éppen ez a hazai nyilvánosságból negyedfél évtizede kihagyott nézőszög jelenti.

Kabdebó Lóránt beszélgetései nem érintenek korábbi tabukat, nem lebbentenek fel fátylakat titkokról, s nem szólaltat meg addig hallgató személyeket. A kötetben a háború megítélését illetően dokumentum-értékű, felfedezésszámba menő közlést nem olvashatunk. Inkább újabb és újabb Pincenaplók ezek, színes, megható, ér283