Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Sándor Iván: Helyesen gondolkozni: erkölcs (A Németh László-életmű margójára)

prófétája marad ő. Nemcsak a szenvedélyével lökte el a világ legnagyobb tömeg- mozgalmát, de mint gondolkozó is sok tekintetben előfutára... a szellemi forradalomnak.” Németh eszméje az, hogy a kettő, a szocializmus és a minőség alkotásából kialakulhat az inspiráló idea, amely egyesítheti mindazt, amit a korválság széttört.

Jól tudjuk, milyen szerepe volt Némethnek a szocializmusról alkotott nézeteiben annak, hogy a harmincas évek elején szinte kizárólag a dogmatizmus szűrőjén át érkeztek el hozzá a szocializmus megvalósítását vezérlő elvek és a gyakorlat tapasztalatai. Bizonyos, ez is oka volt annak, hogy csak arról tudta elmondani álláspontját, amiről olvasott-hallott. Honnan a legcélravezetőbb annyi év után megközelíteni ezt a dilemmát? Ügy gondolom, hogy két írása, a Les questions du leninisme és a Marxizmus és szocializmus felől. Az egyikben Sztálin könyvéről számol be egy francia kiadás alapján, a másikban Molnár Eriknek a Korunkban 1936-ban megjelent cikkére válaszol. A két gondolatsor két irányból vizsgálja ugyanazt. Az egyik feltűnőbb, Némethhez és a témához méltóbb, bölcseleti igényű, a másik hevesebb, személyesebb, védekezőbb-támadóbb. Az első elemzően problémanyitó, fél évszázad távlatából is rávilágító-felismertető. A második, egy, a vitafelek kölcsönös lépés- tévesztésében-indulatában a történelmünkben nem ismeretlen tragikus-tragikomikus kard-ki kard hevületű virtusos összecsapásokra emlékeztet, s ezért tanulságai ismétlődésekre, a vitatkozók mindkét oldalú, vissza-visszatérően megalapozatlan álláspontjára utalnak, régen „voltak”, de attól, amit a problémákat nem megoldó személyesség jelent, mindmáig nem szabadult fel az utókor.

Nem így az első írás, amelyben Németh azt mondja, hogy őt a forradalmakban élet és elmélet, valóság és káték viszonya izgatja leginkább, A tömegek nem lázít- hatók fel, ha nem lázította már fel őket a természet, és nem engedte szabadjára sorsuk. Mégis, a forradalom tüneménye a szavakból táplálkozik. Az igazi forradalmár a valóságot is ismeri, a szavakat is, és ösztöneiben vannak összműködési szabályai. „Lenin, azt hiszem, nagy politikus volt”, mert, mondja, a marxi elmélet és Oroszország forradalmi valósága benne magában is együtt volt meg, az elméletet elfogadta, ám esze alatt az orosz valóság volt, ezért győzött, és tudta biztosítani, hogy Oroszország átverekedje magát a forradalmat követő küzdelmeken; leninizmusa, folytatja, megőrzi marxista eredetét, de ugyanakkor alkalmazkodik ahhoz a nagy darab élethez, amelyet készen talált. Sztálinból nem a politikai képesség hiányzik, hanem a politikai zsenialitás, ö is ismeri elvek és valóság kapcsolatát, de a kapcsolat nála már merevebb. És újra Leninről: hitt az eszmében, le „a lángész mindig elébb hisz egy szavaknál mélyebben bontakozó eszmében”, mint a megfogalmazásokban. „Sztálin a tanítvány és az örökös elsősorban a betűben, a fogalmazásban hisz. Lenin szavakat talált a történelem számára, Sztálin a szavakkal akarja összhangzásba hozni a történelmet. ..” Nem az új jelenségek természetéhez keres szavakat, a dolgok természetét igyekszik a szavak alá rendelni.

Álljunk itt meg. Leírható-e több nemzedék tapasztalatai alapján is mélyebben az, ami felé Sztálin a szocializmust vitte, s ami szerepet játszott, és játszani fog a mi életünkben is mindaddig, amíg gyakorlatának hatása volt, van, vagy lehet? Mit hiányol Németh leginkább Sztálin eszmefuttatásaiból? A gondolkozás ellenpróbáit. Innen jut el a következtetésig: ahol egy idézettel lehet az érveket megadni, leütni vele az ellenfelet, mint Sztálin teszi, ott a szavak felszíne mögött a mélyben minden bizonnyal súlyos és elfojtott hatalmi harc dühönghet. A XX. kongresszus több mint két évtizeddel később rávilágított mindarra, ami felett Németh töprengett, megmutatta, hogy a történelmi küzdelmek erőjátékai milyen, még sóikkal zordabb módon rendelkeztek az emberrel. Kétségtelen, hogy Németh László minőségszocializmusa a saját korában megvalósíthatatlan idea volt, mert nem vette tekintetbe a hatalom szerkezetét, lényegét. De ajánlatai az alkotó szellem körültekintő érvényesítése, a termelőerők és a javak elosztásának reformja, a földkérdés megoldása, a racionálisan működő államgépezet olyan összetevői lehettek volna, lehetnek a szocializmus gondolatainak, amelyek a nemzeti hagyományokból, a közép-kelet-európai

265