Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Péntek Imre: Két nyelven, két kultúra költőjeként... - beszélgetés Dedinszky Erikával

két kóros kötelességérzetből tehetetlen, felnőhetetlen lénnyé babusgatnak — szeretgetnek. Az ilyen anyák „szeretet-agresszivitásuk” kényszerével mintegy tovább örökítik (s igazolják) önnön kiszolgáltottságukat. A Mami-lak ennek a sorvasztó majomszeretetnek tart kegyetlen tükröt:

„izzad a féltékenység gézzé áll össze egybegubóztok szorosan ne vérezhess ne mozogj meg ne szüless végleg”

A szülőktől való elszakadás drámai gesztusa nélkül nem válhatunk önmagunkká? Valóban: kétszer kell megszületnünk?

Valóban hiszem azt, hogy egy gyerek kétszer születik meg; igazán akkor, amikor megtanul elszakadni a szüleitől, főleg az anyától — attól a fajta anyától, amely a kelet-európai, a dél-amerikai, az olasz, a zsidó vagy cigány anya prototípusa; a gyerekét látványos szeretettel halálra karoló anyától. Erről a nehéz és hosszú — és sok ember életében félúton feladott — küzdelemről szól a Mami-lak. Hogy őszinte legyek: életrajzi vers. Saját anyám volt ilyen, az életem minden percében nyomatékosan jelenlévő, szüntelen hálát és odaadást követelő szülő. Manapság idehaza megint sokan azt hiszik, a gyereknek az a jó, ha állandóan mellette van az anyja. Egyrészt ez nem igaz, mert a gyerek esetében egyéves kora után — sőt, még előbb is — ezt a szerepet az apa is átveheti, a lényeg, hogy egy szerető és gondos lény legyen a közelében, — másrészt a „csupán gyermekének élő” anya egy életre meg is nyomoríthatja szerencsétlen utódját, főleg, ha kellő önismeret hiányában, minden felhámalatti sérelmét, boldogtalanságát, frusztrációját a gyermeken éli ki, elvárva tőle, hogy önfeláldozását maradéktalan engedelmességgel hálálja meg: szülei szolgai másává válva, akire mint az anya „igazi” hivatásának gyümölcsére, szakmai sikerére méltán lehetnek büszkék. Még élénken emlékszem, hogy régen, amikor mi Budán, a XI. kerületben, a Kanizsai utcában laktunk, mennyire irigyeltem a szomszéd gyerekeket, akiknek mindkét szülője dolgozott. S iskola után szabadon csatangolhattak az utcán, a töltés mellett húzódó réteken. Én csak az ablak mögül bámulhattam őket; anyám vigyázott rám, nehogy más családok életét is megismerjem s „idegen”, azaz: rossz hatás alá kerüljek. Mert természetesen meg volt győződve arról, hogy ő: tökéletes. Mivel valóban egy pillanatig sem hagyott egyedül, ezért is kezdtem el írni: a saját fejembe, a saját belvilágomba húzódtam vissza, olyan valóságot próbáltam teremteni, melybe nem képes utánam jönni. A szobámba be tudott hatolni. A szemem, a homlokom, az álmaim kárpitja mögé: nem. Később sok ilyen családdal volt idehaza dolgom, és tudom, hogy az, amit én átéltem, — amiből, éppen az emigrációnak hála (volt annak tehát jó oldala is!) sikerült kitörnöm — sajnos, még mindig meglehetősen általános, sőt, a társadalom éppen ezt a fajta lármás, látványos anyai „szeretetet” jutalmazza, állítja példaképnek . . . Dunát lehetne rekeszteni az „anya és gyermeke”-jellegű szobrokkal, versekkel, festményekkel, külön antológiákat szerkesztenek a témából. Bár sokszor a dolgozó anyáknál még élesebben jelentkezik a probléma. Egész nap marja őket a bűntudat, hogy tulajdonképpen milyen „rossz” anyák, s mikor este hazamennek, mindent megengednek a gyereknek, iszonyúan elkényeztetik, hogy valamiképp jóvátegyék „bűnüket”, hogy mernek az anyaság mellett saját életet is élni — s ez a teljes normátlanság a gyereknek talán még rosszabbat tesz, mint a vasfegyelem. Mert az anya ilyenkor sem a gyerekkel törődik, ilyenkor is csak folyton a saját problémáját rakja a vállára. Tehát látszólagos önzetlenségében: önző, és igazán jobban tenné, ha őszintén élné a saját életét, mert akkor gyerekének is jobban meg tudná engedni ugyanezt. Csak az autonóm és belülről független és önmagának ezt a függetlenséget nem rossz néven vevő ember képes szabad és független embert nevelni. S mint ahogy a férfit kiszolgáló s folytonos önfeláldozásáért kemény árat követelő nő csak látszólag alárendelt, a valóságban ő uralkodik, érzelmi zsarolással, partnere felett, ugyanúgy a látszólag alárendelt áldozatos anya is igazán hatalmi pozícióban van, és örök hálára kényszerí228