Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Illyés Gyula: Naplójegyzet, 1930

8 órától 3-ig. A hivatalban hatan vagyunk tisztviselők egy kétablakos előszobában. Állandó jövés, menés, üvöltés, tárgyalás, röhögés, írógépek lármája. Képtelen az ember egy gondolatot végig gondolni. Fárasztó, szellemileg jobban kimerítő, mintha közben a legelvontabb képleteket tanulnám. (Igaz ez?)

Üresen, deprimáltán, életuntán és elkeseredetten, hogy így telik az időm. megyek a Fórum mozi elé, ahová M*-mel megbeszéltük, hogy elmegyünk (hónapok óta nem voltunk moziban). A Sous les toits de Paris-t adják. No, jó.

Negyed négytől fél ötig várok ott az uccán. Nincs okom a türelmetlenségre. M. megmondta, hogy esetleg (későn jön, órája van. De négytől fogva már gyűrni kell a türelmetlenségem, igyekszem úrrá lenni magamon azzal az objektivitással, hogy hisz tudod, nem jöhet, megmondta, stb. . . Zsebemben a két 2 pengős jegy, bent négytől .kezdve folyik az előadás. Bele-belekukkantok a .kezemben lévő könyvbe, Gide ikritálkáiiíha. Az őszinteség osák annak az írónak problémája, akinek nincs mondanivalója, — mondja. Eltűnődöm rajta. Nekem mindig problémám volt az őszinteség, bár ritkán tudtam őszinte lenni. (Tán eddig még soha, — a pátoszhoz forrna, ürügy kellett, ez adta azt a közvetlenséget, amit mások őszinteségnek, „egy -zsellérivadék közvetlen érzéseinek” vettek.) Velem együtt egy szép nő is várakozik a mozi előtt.

Végre megérkezik M., szegény szaladva a Kossuth Lajos ucoán át. Kipirulva áll meg s rám néz. — (Ez a tekintet is része annak a még kifürkészhetetlen belső egyszerűségnek, amiért szeretem. D.e miért Is szeretem tulajdonképpen és hogy is vagyunk mi ketten? de erről majd más alkalommal. Ahogy igazán mindent csak alkalommal lehet megvilágítani. Természetesen! hisz csak kívülről lehel ibármit megvilágítani!)

Az előadásnál szerencsénk van, épp mikor belépünk, akkor kezdődik a Sous le toits de P., René Clair filmje. Egyszerűségében elég jó, sőt a mostani filmekkel összevetve az utóbbi évek egyik legjobb filmje.

Az előadás 6-lkor végződik. Hatra a Ptoed>an** kell lennem, a Bartha Miklós társaságból kivált „ifjak” '(mind idősebb mint én) tartanak megbeszélést a baloldali munkásifjúság képviselőivel egy közösen szerkesztendő folyóirat ügyében. Vagyis 'beléptemkor jelen vannak a Ptoe egyik kis termében: Fábián Dániel, Kodolányi, Simon Andor, Haraszti, Sándor Pál, Antal Sándor, Ember Ervin s még pár fiatalember. Nekem kell az összekötőnek lennem.

Beléptemkor Fábián beszél. Lap kell, stb. stb. stb. Utána Haraszti. Majd Simon. Valamennyien a kérdés mellé beszélnek, világnézetről, fascizmusról, hogy népszerűén kell-e írni a tudományos cikkeket vagy tudományosan, hogy igaza van-e Simonnak, aki azt akarja, hogy a művészet (költészet) új formaproblémáit vesse fel és ismertesse a lap, amely a nagy tömegeknek készül, stb. Hogy miből fog kijönni a lap (pénz), iki fogja olvasni, fciik fogják írni és mit, — arról egy szó sincs, legfeljebb az enyém. De visszhangtalan. Lassan összevesznek. A lapot Simon és Fábián fogják szerkeszteni. Ez ellen Harasztiók nem mernék nyíltan kipakolni, szerkesztőségi kontrollról, szerk. bizottságról beszélnek, holott ilyen formában a dolog nyilvánvalóan lehetetlen. Fölugrik egy ifjú — mikor Simont feszegetik — és remegő szájjal, vörösen,

* M. a. m. Muca, Illyés Gyula menyasszonya

** Ptoe = Pénzintézeti Tisztségviselők Országos Egyesülete (Irodalomtörténet, 1972 IV.)

194