Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - Lászlóffy Aladár: Szókratész evangéliuma (próza)
eljárt az idő, hogy a (lába imár nem tud Mimelegedná. A szellem (rendes reggelije: a logaritmus tábla, egy Ms algebra, egy asiipet geometria, vagy máskor a szanszkrit, a Védák s az atyamestereik. Beszélgettem ón eleget a legnagyobb auktorokkal. De az persze nem ikonverziáoió. Ha Jánossal, a mindenessel kellett fecsegni, az bezzeg annak számít. Csak mert fennhangon folyik.. Már megint hozza! Nieeeenn kéeekk leesSst. Igen, jól hallod! Már beszélni se (tudok! iNa most Imit rémüldöztök. Helyes, most legalább (bókén fogsz (hagyni végre, átkozott nómber! Dehogyis átkozott. Fábiánná a legkedvesebb hölgy, s a másik nemkülönben. Csák az ember ne jusson oda, hogy ápOlni kelljen, mint a kisdedet. Az esendő ember rettenetesen hitvány. Azt szerettem, ha én látok el mást, a kedves 'vendégeim... akár barátaim, akár csak köles önkérők kerestek fel... a pástétomkeveróstől a tálalásiig, egymagám ... Nem éltem siváran, ímesebeszéd. Szerettem biz 'én a (kaviárt is! Micsoda zenélyes esték voltak azok, mikor párizsi vendég muzsikált s hólbortoskodatt tűzzel a trakta mellé... Másnap reggel (beállít János s ezen kezdi: hát sokféle nációja van a világnak! Ezt miről mondja, János? Hát instállom szépen, mikor tegnap a páatétumot ettek, az a francia háromszor is kiszaladt a konyhába, (belenyúlt a szájába és a szemünk láttára Mtette mind a harminckét fogát a tenyerére, megmosta kefével, visz- szaitette, visszaiment s tovább evett. Ha pedig, linstálllom, imagamforma szegény embernek fájdul meg a foga, elmén Páka borbélyhoz, az meg a fájós fogánál fogva háromszor is ikonul hurcolja, hogy a szeme szikrát hány, s a tetejébe pedig még ötven krajcárokat is megvesznék rajta. Miért nem jut a szegény székélységnek is Olyan kijáró fog? (Na hallja, asszonyság? (Ugye, hogy nem hallja. Amikor én szólnék valamit, engem már nem hallanak meg. Pedig mennyi, de mennyi elmondani - való maradt még. S mire ma délután is netán megjönnek Kőváriék, ha kicsi erőt gyűjtök is, legfennebb egy élmotyogott fogadjistenre futja. Hát egy Ms kávé most nem segítne? Van otthon vagy harminc kávéfőző, egyet (behozathatnék, a kávét vagy teát azt megtolnám, de ezekkel a tyúiblevesékkel már békét hagyjanak! Elég ha én is házi szárnyas lettem, amelynek már nincs (meg az iránytűje, mikor egy- szencsak itt az ősz és miam tud számyirakelni se, maradni se mégsem. Pedig most már igazán elég lehetett. Mit keresnék én egyedül 1900-ban? Egyedül; mert anélkül a világ nélkül, ami az enyém volt. ... Persze, persze, melyik is volt az enyém? Melyik én „enyémíje” volt az igazi, ha én, egyik közülük, de még mindig Birassai Sámuel, Mvétedesen ma is létezhetem,, vagyak még? A korokból melyik kor? Lassan elfoszlanak az utolsó szálak is. A 'teljesítmények analfabétája lettem. Nagy vak felirogató, mindent elgondolok és rögzítek annyi ideje, hogy már-imár gyanús szertelenség, vagy valóban gőgös sokoldalúság, csak már enyhe ellentmondásban van a telő s megmaradt idővel, az elfogyott energiákkal. Mert lám csak a kedv maradt töretlen, .hozzá. Hogy is van az, hogy 'tulajdonképpeni elképzelésem és életvitelem szerint az író .legfőbb szórakozása és egyáltalán állapota, hogy minden lehetséges idejét művek létrehozásával tölti! lEz a (fiatalkori és általános érzet most is meg van, eléggé, minél (jobban elszór,ítanak a körülmények az asztalomtól. Egyre nehezebb. Most, hogy mint valami szobán, megyek végig magamon, jól nézek M, ha majd idebent is elesem. Ide aztán már nem futhatnak bérkocsin a ddktorurak, hanem kampec! Jó lesz pihenni egy kicsit. Amikor elfáradok, elalszom, ahol érem, M mondta? Din Ősi, az ostoba Mnevet, de megért a (bölcs. Ejsze, most már kár lenne hollmi alvásra pazarolni az időt. öreg ember keveset alszik, százesztendős már egyáltalán. Különösen, hogyha besüt egy akkora teleháld, hogy Olvasni lehet nála. Én sajnos már nem igen (látok odáig: vajon mostanában mi látszik benne? ... Bizony elvakul az is, aki sokáig a holdba néz. Szerényebb dolog, dehát van ilyen is. A Ken- derasiók kéménye felől érkezett s a kovács csűrje felé távozott. Mármint a hold, gyermekkoromban, az ottani udvarunkon. Akkoriban feljegyeztem a legkedvesebb álmaimat. De hol vannak azok a cédulák, Fáibiánné ejsze nem dObigálja el őket csak úgy! Olyan egyszerű dolgokat felejtek el, mindent azonnal fel kell írni, ami történik még velem; megint felírom még az álmaimat is; mert állandó készenlétre rendezkedtem be. Ahogy Montaigne mondta volt: soha ember egyértelműbben és 7
