Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Koppány Zsolt: "Egy szenvedély margójára" - beszélgetés Major Ottóval, Maár Gyulával, Törőcsik Marival, Kocsis Zoltánnal és Belohorszky Pállal Pilinszky Jánosról
Az évszázadok során fölgyülemlett tapasztalatok alapján annyi és annyi költői-írói életművet láthatunk fölülről, az idő megtisztító távolából, hogy tudnunk kell dönteni: Pilinszky klasszikus költő? MAJOR OTTÖ: Nézd, ez nem könnyű kérdés. Tisztázni kell, mi az, hogy valaki klasszikus költő. Egy ilyen kis nyelvterületen mint a magyar, ez még kockázatosabb. Az ő egész költészete néhány ív. Nincs tán az újabb magyar irodalomban senki, akinek vékonyabb kötet lenne a költészete, mint az övé. Még azoknak sem, akik korán haltak meg. Ebből biztosan megmarad valami, amíg magyarul olvasnak. Ha ez klasszikusság, akkor Pilinszkyt annak kell tekinteni. Hozzám változatlanul első kötete áll a legközelebb, a Trapéz és korlát; úgy érzem, ebből a könyvből marad meg a legtöbb. Kíváncsi vagyok, hogy a filológia mi mindent derít majd ki, mert őt még nem vette „kezelésbe” az irodalomtörténet. Vagy mert nem tudnak vele mit kezdeni, vagy az ördög tudja, miért. Pedig addig kellene földeríteni életművét, ameddig vannak kortársak, szemtanúk. Mit tudnak a magánéletéről? Azt hiszem, jóformán semmit. A XIX. században elképzelhetetlen lett volna, hogy ne kutassák, ki volt a múzsája. Ezzel csak jelezni kívánom, hogy egyelőre a Pilinszky-irodalom előtt vagyunk. Ez még nem született meg. TÖRÖCSIK MARI: Ezekben a dolgokban nem álszerény vagyok, könnyű nekem azt mondanom, hogy Puskin nagy költő, oly sok elme igazolta ezt vissza, el kell higy- gyem. Más kérdés, hogyha olvasom, elámulok: mekkora költő! János ha fölolvasott nekem verseiből, megkérdezte, mi a véleményem. Azt válaszoltam, hogy nem fogok szólni egy szót sem soha! Hogy jövök én ahhoz!? Abban viszont tévedhetetlen vagyok, hogy egészen kivételes nagyságú költő. Nem csak a magyar irodalomban, hanem az egész világon. Nem tudom kellőképpen indokolni, hogy miért mondom ezt, abban én biztos vagyok, olyan maradandó az ő költészete, hogy amíg a világ világ, addig ő költő marad, s hogyha velem nagyon okos emberek leülnének, s azt kérnék tőlem indokoljam meg, nem indokolnék, azt mondanám: az. Ha valaki így sem hagyna békén, s erőltetné a dolgot, nem tennék semmi mást, csak elolvasnék tőle három sort. MAÁR GYULA: Teljesen biztos, amennyiben a klasszikusság alatt azt értjük, hogy nem mindig és okvetlenül hat, ha a klasszikusság mértékének az újrafölfedezhe- tőséget tartjuk, akkor teljes biztonsággal mondhatom: Pilinszky klasszikus. Olyan stabil értékről van szó, amelyik újra fölfedezhetővé válik, amely forrássá válhat, amelyhez vissza lehet nyúlni, nem mindig és mindenkinek, ez evidens. Hanem valakiknek, valamikor. Az biztos, hogy ő nem kerülhet arra az avulási listára — s most szándékosan említek nagy nevet — amire egy Németh László rákerülhet. Pedig ez nem egy kis név! Direkt nem mondtam olyan példát, aki egyszerűen divatos, hanem jelentős, százados jelentőségű írót. Ilyen értelemben avulási listára kerülhet Babits is, aki Pilinszkyre rendkívüli módon hatott, abban az időszakban, amikor erre fogékony volt. Ugyanígy hatott rá Németh László is. Ezeknek az íróknak a hatása élete végéig élt benne. KOCSIS ZOLTÁN: Igen. Nekem legalábbis igen. Élő klasszikus volt nekem már életében, tudniillik már életében elért arra a fokra, hogy a saját végtelenül egyéni, végtelenül szubjektív látásmódját tipikussá, objektívvá tudta eszményíteni. Azt hiszem, ez a klasszikusok fő ismérve. Tulajdonképpen az Apokrif elég lett volna, hogy klasszikusnak tartsuk már, de szerencsére több is volt... BELOHORSZKY PÁL: Egyértelműen a magyar irodalom klasszikusa. Ez nem lehet vita tárgya. Már Németh László, aki a legszigorúbb magyar kritikusok egyike, s akitől eléggé távol áll Pilinszky világa, — bár egy másfajta értelemben a legközelebb áll hozzá — írta egyik tanulmányában, hogy a magyar irodalomba, s azon belül a költészetbe — amely köztudottan irodalmunk gerincét jelzi — senki ilyen kevés művel nem írta be a nevét végérvényesen. Kiemelte Pilinszky élő klasszikus voltát húsz évvel ezelőtt; végérvényes helye irodalmunkban vitathatatlan, ehhez elég 129
