Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Gömöri György: Határ Győző köszöntése

szagról”, amely Hátsó-Eurázsia egyik tartománya, sőt néha merőben nyelvi eszkö­zökkel teszi nevetségessé nemzeti-népi hagyományaink ümepélyes dagályát. Ez utób­binak az Anibel magyar megjelenése ad aktualitást, ott idézik ugyanis nemlétező nemzeti költőnk egyik halhatatlan klapanciáját, amelynek teljes szövegét megleltem a Hajszálhidban. Íme, két versszak ebből az egyre lelkesebben szavalandó költemény­ből: zsuzsaböske xénia andibandi nándor tónipóni lénia ilkafilka Sándor jancsipancsi atanáz fellobog az égre zászlóerdő nepofázz — áldása kísérje! Hadd idézzem ezután, mintegy kontrasztként, azt a rövid lírai önéletrajzot, ame­lyet Határ még Magyarországon írt, az ötvenes évek elején — nem csupán a vers zengése, hanem a költő jövőjének megsejtése miatt. Ezt az önéletrajzot Határ alig­hanem a szegedi Csillag börtönben írta. apám, Gyomén nyomdászkodott, de katlan elméjére Doberdo ráborult s én kötetszám százszorszép kéziratban maradtam kötetlen — nyomatlanul ki váltig soványolt: kezével lázra szemével latra Anyák-Anyja mért elemózsiáján hízott a parázna s ő halálig korholt soványságomért Balkán sártengerén elakadt a lábam de ha a Zengő Szigetre gondolok őr és rab tégla börtönöm falában azért a szívem — Londonig dobog Ez a „Londonig dobogó szív” ma Londonban dobog, de hallják a világon min­denütt, ahol magyarok élnek. Csak idő kérdése, mikor foglalja el Határ Győző az őt megillető helyet a modern magyar irodaiam hazai értékrendjében — azt a helyet, amelyet a hetvenéves szerző megítélésünk szerint már régen szuverén jogon birto­kol. Cambridge, 1984 november—decemberében 1148

Next

/
Thumbnails
Contents