Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Gömöri György: Határ Győző köszöntése
szagról”, amely Hátsó-Eurázsia egyik tartománya, sőt néha merőben nyelvi eszközökkel teszi nevetségessé nemzeti-népi hagyományaink ümepélyes dagályát. Ez utóbbinak az Anibel magyar megjelenése ad aktualitást, ott idézik ugyanis nemlétező nemzeti költőnk egyik halhatatlan klapanciáját, amelynek teljes szövegét megleltem a Hajszálhidban. Íme, két versszak ebből az egyre lelkesebben szavalandó költeményből: zsuzsaböske xénia andibandi nándor tónipóni lénia ilkafilka Sándor jancsipancsi atanáz fellobog az égre zászlóerdő nepofázz — áldása kísérje! Hadd idézzem ezután, mintegy kontrasztként, azt a rövid lírai önéletrajzot, amelyet Határ még Magyarországon írt, az ötvenes évek elején — nem csupán a vers zengése, hanem a költő jövőjének megsejtése miatt. Ezt az önéletrajzot Határ alighanem a szegedi Csillag börtönben írta. apám, Gyomén nyomdászkodott, de katlan elméjére Doberdo ráborult s én kötetszám százszorszép kéziratban maradtam kötetlen — nyomatlanul ki váltig soványolt: kezével lázra szemével latra Anyák-Anyja mért elemózsiáján hízott a parázna s ő halálig korholt soványságomért Balkán sártengerén elakadt a lábam de ha a Zengő Szigetre gondolok őr és rab tégla börtönöm falában azért a szívem — Londonig dobog Ez a „Londonig dobogó szív” ma Londonban dobog, de hallják a világon mindenütt, ahol magyarok élnek. Csak idő kérdése, mikor foglalja el Határ Győző az őt megillető helyet a modern magyar irodaiam hazai értékrendjében — azt a helyet, amelyet a hetvenéves szerző megítélésünk szerint már régen szuverén jogon birtokol. Cambridge, 1984 november—decemberében 1148
