Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Vékony Gábor: A szarvasi felirat és ami körülötte van (tanulmány)

jek róla. Az időrendre vonatkozóan: biztonsággal kezelhető adatok szerint a griffes- indás emlékanyag nem keltezhető korábbra, mint a IX. század, pontosabban, mint a IX. század eleje. Ez az időrend egyébként írott forrásadatokkal szépen összhangba hozható, amint ezt (máir kialakult régészeti képem alapján) meg is írtam. A szarvasi feliratra vonatkozóan ez azt jelenti, hogy az nem lehet korábbi a IX. század elejénél, a valószínűleg éppen a IX. század elejére tehető (hogyha a gyakorlatilag leletek nélküli sírt biztonsággal .tudnánk keltezni).

Régészeti-történeti eredményeim alapján azonban a magyar .nyelvű népcsoportok Kárpát-medencei megjelenése ennél korábbi időre tehető. Hogy pontosan mikortól számolhatunk velük, azt ma sem tudnám megmondani, de arra már nyelvi adataink is vannak, hogy a VII. és VIII. századnál korábban (a VIII. századból a Kárpát-medencei írás első feljegyzése, a VII. századból pedig egy felirat szolgál bizonyítékul). Másrészt László Gyula másokkal együtt engem is rádöbbentett arra, hogy a Kárpát-medence magyar nyelvűségét nem lehet 895-ftel, a honfoglalással magyarázni (ezért is ajánlottam neki Éíetiink-cikkemet). A lakott Kárpát-medencében a 895-ös honfoglalók legfeljebb birtokot szerezhettek, de annak népi arculatát át nem alakíthatták (ennek meglátásától egyébként már Paul er Gyulát is csak hártyavékony fal választotta el: a múlt század nemesi-nemzeti történetszemlélete). Bebizonyosodott, mint erről egy dolgozatomban részletesen szólok, hogy a 895-ös honfoglalók 850 előtt még a Volgán túl laktak, ez a területüket elfoglaló besenyők lakhelyének földrajzi adataiból világosan kimutatható! A kazáriai feliratok megfejtéséből az is kiderült, hogy a kazár olyan török -nyelv volt, amelyből nem került jövevényszó (vagy legfeljebb egy- kettő) a magyar nyelvbe, márpedig a kazárokkal a 895-ös honfoglalók igen szoros kapcsolatban voltak. Sőt ennél többet is mondhatunk. Az a népcsoport, amelyet az arab (perzsa) források miadzsgaríja (vagy madzsgiríja) néven neveznek, a bizánciak pedig turk megnevezéssel illetnek, olyan (feltehetően különböző népi csoportokból összeálló) alakulat, ameily a kazár fejedelemség területén jött létre a IX. század elején. Ez az alakulat valószínűleg olyan nyelvet beszélt, amely a későbbi baskír nyelv (egyik?) előzménye, minthogy ez volt a kazár fejedelemség uralkodó nyelve, egyben lingua francája, tehát a birodalmon belüli érintkezés nyelve is.

E tények alapján persze kizárható lenne, hogy a 895-ös honfoglalóknak valamilyen magyar nyelvi hátterük lett volna. Adataink azonban (az Árpád-család nevei) .mégiscsak arra mutatnak, hogy a 895-ös honfoglalóknak volt magyar hátterük. Ezek persze lehettek volna Kárpát-medencei származású asszonyok is— mégsem voltak azok. Magyar nyelven beszélő népcsoportok az első évezred második felében nemcsak a Kárpát-medencében vannak, hanem egész Kelet-Európábán — nem lehet kikerülni őket. Erre vonatkozóan a régészeti adatokat eléggé egyértelműnek látom (annak ellenére, hogy a régészeti adatok megítélése meglehetősen nehézkes), s ezekből az is következik, hogy egykor — vagy akkoriban — sokkal nagyobb területen voltak honosak elődeink, mint a magyar államiság létrejötte után.

Tisztában vagyok vele, hogy az itt vázolt kép megdöbbentően hathat. Én magam nem tartom annak, dehát nem is tarthatom évtizednyinél hosszabb kutatómunka után. Ugyanakkor nem kétlem, hogy ha valaki el is fogadná történeti hipotézisemet (természetesen nem a fenti szűkszavú vázlat, hanem az unalmas, részletező szakmunka alapján), ez nem sokat segítené a szarvasi felirat magyar olvasatának elfogadásában. Életműveket nem lehet megváltoztatni egy-egy (bármilyen fontos) adattal.

Éppen ezért az alábbiakban a helyzetkép és a vita további részletezése helyett inkább néhány pozitívumról adnék számot. Mindenekelőtt arról szeretnék beszámolni, hogy az Üngür démonnevet megtaláltam másuttt is, nemcsak a szarvasi (magyar) és a jánoshidi (török) feliraton. Ez a szó egyrészt megfelel a számos török nyelvben meglévő „barlang” jelentésű szónak. A barlangok, az üregek pedig gyakran az alvilág bejárataként szerepelnek hitvilági képzetekben A szibériai ketek például azt hiszik, hogy a föld alatt egy hatalmas barlang húzódik. A Fehérlófiáról szóló magyar népmesékben is egy lyukon keresztül jut az alvilágba a főhős (egy ilyen mesét éppen az Életünk 1985/6. számában közölt Gaál Károly Dobronokról). Maguk a barlangok is lehetnek mi1139