Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Páskándi Géza: Kései könyv-ekhó régi siralommal (esszé)

natkozó, -a nagy valószínűségekre. Mert a sűrű előfordulás alakította ki. A kis valószínűséget nem érzékeli, csak ha van ideje „körülnézni”, „elemezni”. Ergo: jobb néhány ártatlan „baki”, semmint egy veszélyes meglepetés. Ha egy ember vontatottan beszél s gondolkodik, egész védekező rendszere erre a „ritmusra” van beállítva, bizonyos aggodalmasságra, időnyerésre etc. A gyanakvás — ha nem túlzó — az egészség jele. Ezt minden nagy ígéret, ígéretes eszme általában gyengíti.

Az ember még gátlásosságával is összeszokik végül. Mint amikor — például — egy cukorbeteg megszokja az adagolással járó életmódot, s már észre sem veszi, hogy életének minden tervét a „megszokott” betegséggel egyeztetve ütemezi be. A betegség — szinte észrevétlenül is — ritmust sugall. „Súg”.

Ezek után, bár a probléma ennél jóval szövődményesebb, mégis — térjünk rá arra: főként mit nem akarunk kifogásolni e könyvben. Legelőbb is vélt anakroniz- musát.Ezzel egyidejűleg az írásgyakorlatban is illusztráljuk saját észjárásunk egyik lehetséges megnyilatkozása módját. Az alkalmit, mert az ad hoc, az ideiglenes is általános dolgokról árulkodik.

2.

Karácsony Sándor kiváló pedagógus, remek megfigyelő, és még jó közírókat is megszégyenítő stílusú tudós.

Az igazi pedagógustól mi sem áll távolabb, mint az, hogy még ha tipológiához nyúl — akkor is ne neveljen. Például szemléletességében, nyelvének „talpraesett” fordulatosságában, ízeiben.

Karácsony Sándor — a tudós — maga is élvezi nyelvét. Dédelgeti. Ha kipróbáljuk valaminek jóleső sikerét — hálásak vagyunk amaz eszköznek, amely részben kivívta nekünk.

De hiszen, ha csak eszköz volna! Tudniillik a nyelv. Különösen a kisebb népközösségek, nemzeti kisebbségek, diaszpórák számára. A nyelv tehát nem ikis mértékben a szellemi függetlenség szinekdokhéja, egyedüli képviselője lesz, fedőneve annyiféle irányú harcnak. A szakrális szféra felé közelít, mert tabu és fétis világának atavisz- tikumába réved.

Karácsony Sándor a költő-próféták esztétikus túlzásaival kritizál, mert ők azok, akik nemcsak a biblikus (vagy akár kínai) dialektikát ismerik fel, hanem a görög— latint is.

Vessződ és botod megvigasztal engem . ..

(23. zsoltár)

Azt bünteti, kit szeret...

(Hitvalló dicséret)

Minden élőlényre az, aki pásztora, sútjva ügyel.

(Herakleitosz)

Gyűlölök és szeretek. Lehet ezt egyszerre? Nem értem én se, de így van s éti szenvedek érte nagyon.

*

Lesbina egyre csak engem szid, nem hagy soha békén: hogy szeret, arra akár a fejemet teszem én.

Mért? Hát én nem szídom-e őt folyton? De azért, hogy őt szeretem, arra a fejemet teszem én.

(Catullus; Rónai Pál fordítása)

Mikor megismerik a Jót — felbukkan a Rossz... (Lao-ce).

Gyakori a történelemben, hogy csakis ezt a fajta — József Attila gondolatával: érted haragszom, nem ellened — módot tűri el nemcsak az egyén, de a közösség is. A belülről jövő bírálat igénye a szellemi szuverenitásra, méltóságra törekvés jele. De a szeretve szidásra, korholásra vagy éppen átkozásra mindig lelki s egyéb bizonyítékokat keres az, akit a feddés, bírálat ér.

1125