Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló)

Honnan tudhattam én Kemeneskápolnán 1946-ban, hogy a szabadvers lesz az a versnyelv, amelyen beszélni fogok, amelyen a század költészete is beszél? Nagyobbrészt — gondolom — a különbözni akarás jóvoltából. Nem akkor volt rossz érzésem, amikor nem sikerült követnem valamilyen előírásos formát, hanem akkor, ha valamilyen már ismert formához, alakzathoz, képlethez, tartottam magam. És segített Móricz Zsigmond Magvető antológiája, abban Illyés Gyula Óda Európához című, az irodalomtörténeti tanulmányokban annyira elhallgatott szabadverse. Igazolhatta az a számomra, amire önkéntelenül törekedtem. Nem a Kassák vagy Füst Milán-típusú szabadvers, hanem a kötöttség bizonyos jellegzetességeit — az „emlékét” — megőrző illyési szabadvers vonzott. (Aimi aztán Illyést sokáig nem vonzotta.) Az élvezete annak, hogy nem a külső forma vezet, hanem a belső: az, ami a dolog természetébe való belelátás révén érhető el.

*

Ady azzal, hogy saját versképletű verseket alkotott, elvezette a magyar költészetet a szabadvers küszöbére. Innen nem lehetett tovább menni, csak belépve a szabadvers nagytermébe.

A líraellenesek (a létszámnak legalább a felét tekintve: volt lírikusok) nem szűnnek meg azzal zsarolni a költőket, hogy de hiszen úgysem olvas ma verset senki. Néha az az érzésem, hogy amit el akarnak érni ezzel, az a költő szélsőséges kifakadása a közönség ellen. Ami után már nem csak érthetetlenség- ben lehetne elmarasztalni a mai költészetet, hanem közönségellenességben is. Csakhogy a költők nem mennek bele ebbe a játékba. Nekik a közönség ugyanis csakugyan számít. Ha egy emberből áll, akkor is, ha kettőből, akkor is, ha tízezerből, akkor is. — Hogy kik kedvelnek bennünket a jelenben a befolyásos nemkedvelőkkel szemben, azt különben nehéz megállapítani. A példányszám nem a szerethetőségünket, hanem az arról valló átlagos könyvterjesztői, irodalmári stb. képzeteket meg a „globális honorárium”-elosztás elvét és gyakorlatát, az úgynevezett „három T” működésének a megvalósítását tükrözi.

*

Hol legyek néha partikuláris is, ha nem a naplóban? Ide írom hát: hírt kaptam sokak által „közhasználatra alkalmatlannak” ítélt verseimről. Egy pesti gimnáziumban a „bimbózó lányok” irodalmi köre a Szabad elvonulás című verseskötetemből a Reményvásár — Részletek a magyar mitológiából 1849— 1853 — teljes ciklusának elmondásával ünnepelte az idei március 15-ét. Mondják, újhullámos stílusban adták elő a verseket, s a végén stílszerűen kiflidarabkákkal — a jelképes kenyérrel? — dobálták meg a közönséget.

*

Borsos Miklós Nagy véres mártírium'a, ez a találtnak és egy kissé átalakítottnak ható óriás vöröskőfej, újra meg újra eszembe juttatja, hogy meg kellene írni az irodalmi emiberáldozatok nagylélegzetű költeményét. A kompozíciót a

1118