Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Zelei Miklós: Három (?) történet (elbeszélés)
A kis csípőficamos Sablatúra elég furán járt. Nem is járt, hanem valahogy odaingott a délhoz. Egészséges bal lábát előretette, törzse ekkor balfelé előrelendült. Hátul maradt rossz lábát nehézkesen fölemelte, törzse ekkor hátrébb billent, s rossz lábát ebben a pillanatban, félkört írva le vele, hirtelen lendítéssel a másik elé rakta. Teste ebben a fázisban még jobban hátralendült, mikor miár mindenki azt hitte, hogy hanyatt esik, akkor egészen váratlanul a felsőtestével leírt egy félkört jobb felé, a jobb lába fölé hajolva megállt, és a művelet kezdődött elölről. Senkit nem lehetett olyan látványosan elgáncsolni, mint a kis Saiblatúrát. Mielőtt a rossz lába a félkör ívéből megérkezett volna a földre, erőteljesen be kellett tartani neki, s fejjel állt bele a földbe. A tettes csak akkor kapott tanítói büntetést, ha véletlenül észrevették. A kis Sablatúra már réges-rég nem ment panaszra. A szónoklat, amit ilyenkor a tanító szerencsétlen nyomorékságáról tartott, a kaján tekintetű gyereksereg közepére állítva őt, sokkal rosszabb volt, mint föltápászkodni és inogni a következő elgáncs olásig. A Marofka-lány és a kis Sablatúra Pali nem volt közénk való. Nekik mi is adtunk. — Nincs raljta bugyi! iNincs rajta bugyi! — ordít Krajcsi a C-iből és magasra emeli Marotfka Rózsi szoknyáját. A lány meg se próbál elszaladni, nem is bőg. Ügy tűr mindent, mintha nem vele történne. — Leköpöm a seggit — kiáltja Nagy Sanyi, akinek a bal kezéről négy ujja hiányzik, és rohan. — Eztán mindig megnézed, van-e rajta — mondja utána nekem. — És szólsz, ha nincs. Kisebb nálam, vékonyabb is, de az osztályban mindenkinél négy évvel idősebb, többször bukott meg, mint ahányszor átment, s ötnhat éve végez nehéz fizikai munkát. Ha jön iskolába, ő a vezér. Alvezérek olyankor nincsenek. Ezek akkor jelennek meg, amikor nem jön. Áltálában ez a gyakoribb. Most itt van. Hozzánk képest félelmetesen erős és ügyes. Mégcsak nem is mo- sollyog, de az arcára ült felszabadult, független derűtől úgy fest, mintha teli tüdőből nevetne. Engem is leköp. — Érted? — Ühüm — mondom, és ahogy a köpést törlőm, letörlöm a könnyeimet is, nehogy észrevegye valaki. Aki sír, annak befellegzett. A Marofka-lány az udvar sarkában, a góré mellett állva a szoknyájiával törölgeti magát, Nagy Sanyi pedig visszarohan és folytatja a focit. Ezzel mára valószínűleg minden el van intézve. De a kiét Bnaun-gyerek meg a kis Sablatúra még hátravan. Óriási csodálkozással mentem haza az első napon az iskolából. — Képzeld édesapám — újságoltam — az osztályban van két zsidó gyerek is! — Hogy hívják őket? — Braun ^Karcsi, meg a testvére, Nándor. — Ikrek? — Ühüm. — És jó tanulók? — szólalt meg anyám. — Az egyik kapott máma egy négyest — mondtam. — A másik nem felelt. — Ebédeljünk, mert sietni kell — mondta apám. — Mostál kezet? A kanálcSöi"gésben elfelejtődött a kíváncsiságom, amit szüléim annál is 762
