Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Baránszky Jób László: Schéner Mihály vállalkozása (tanulmány)
goknak konvergálniok kellene az életérzésben, abban az életérzésben, amely lényegében nem más, mint ösztönössé fokozódó közösségtudat, nemzetté váló nép. Fülep Lajos ezt nyomozta a szecesszió ornamentikájában, táncfiguráiban, még Ferenczi európai atmoszférikusságában is, mindenben, ami modern, talán még Csontváryban is, azon az alapon, hogy az az igazán nemzeti, ami valami újat ad Európának, gazdagítja, fejleszti az egyetemes művészet kifejezéseszközeit. Épp ekként lehet eredeti. Ez a kor művészetfelfogásának megfelelő artista szempont érvényesítése volt: a felszín technikai eredményeiben látta, azokon kívánta mérni a nemzetit, az újon. Pedig könnyű belátni, hogy az teljesen más természetű struktúra: a fejlődés dialektikájában nála épp a másik póluson, az ősin, a beidegzett formanyelvhez hű továbbépítésen kell legyen a hangsúly. Az emocionális mélységrétegekben lappangó s a művészetben megnyilvánulná, kibontakozni akaró forma-nyelvet keli hogy revelálja: természetesen ehhez a fejlődés egyetemes eredményeit felhasználva; inkább a szintézisük, az organizálásuk bizonyos teremtő hangulati zónában, s ekként gazdagításuk a feladata, semmint hogy pusztán a kifejezésesaközök gazdagításának kísérleti laboratóriuma kívánjon lenni. — Az egzisztencialista tipológia, amelynek jegyében Prohászka Lajos modern eredményekre — valamint akkor immár a Bartók-zene tanulságaira! — támaszkodó nemzetkarakterológiája épül, a népinek új szerepet szán formanyelvi és kedéiyi értelemben a képzőművészetben is. A térformálás, a statika, a vonalak és színek világszemlélet és vérmérséklet által meghatározott, kötött dinamikája, a zártság és nyitottság, szóval mindaz, ami spontánul érvényesül a népi formakincsben, törvényszabón, csakúgy mint a zenében a pentatonika. Furcsán fog hangzani, Sehéner nem népiességre törekedett, amikor leegyszerűsítette expresszionista-szürrealista formanyelvét: hanem monumentalitásra. S ekként talált, szükségképpen, haza. Ezt vélte meglelni a századok lecsiszodódott formanyelvében. Épp úgy, mint Bartók. Akinek Vonós és ütős hangszerekre írt szimfóniája, vagy akár a Hegedűszonátája, ugyan távol áll minden népi priimitivitástól: de annak erejét, tisztaságát, emocionalitását, hangzatát hordozza magában, a karakterét. Olyanféleképp, mint a népi nyelven — de teljes skolasztikus fegyverzetben! — Divina 83
