Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Szigeti Csaba: Az értelmiségi mint voyeur (Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia)

vízióba. A hitel tehát sohasem a megtörtént esemény hitele, nem a megtörténtségé, hanem pusztán a köztudat valószerűség-normájának működése ad vagy nem ad hitelt a szóban forgó eseménynek. A történet igazságértéke szempontjából lényegtelen, hogy megtörtént-e vagy sem, Esterházy mell-eszmefuttatására utalva: „ez valódi, izgő-mozgó csöcs volt, a nagyság is csak mellesleg, ahogy mondjuk egy történetről kiderülhet, hogy megtörtént” (31). PuSztán műfaji — és a hitelesség kérdését nem érintő — orális vagy az oralitásból írásbelivé lett formulaként funkcionálnak az anekdoták bevezető sztereotípiái: „Barbocz Simon barátomtól hallottam.. (49), „láttam ..ott voltam, amikor ...”, „tényleg az történt, hogy ...”, ugyanúgy, amiként a mesélő olykor-olykor bedob egy nevet a konkrét, érzéki hatás erősítésére. Az Egy szemtanú vallomásaiban — amely szintén szó-történet — „A bealkonyulás történetét Dániel Lőrinc barátomtól, mint annak egyik szereplőjétől hallottam” (1011). E klisék mellett vagy ellenére az anekdota sztorija csak a legritkább esetben kontrollálható, de felesleges is kontrollálni. Ha valószerű, akkor hiteles, főként, ha az olvasó is szeretné mind hitelesebbnek látni.

Konkrét, érzéki, hiteles anekdotát hallgatni: beavatás, szertartás. A történet többnyire olyan helyekre és szereplők közé visz el, ahol és akik közt nagy valószínűséggel sohasem jártunk, járunk és nem fogunk járni, legyen az homályban tartott múlt, parlamenti ülésterem vagy minisztériumi fogadószoba. Megint az elrejtettség, a hozzáférhetetlenség motívuma! ha a függöny az említett szcénák előtt résnyire fellibben, az anekdota érzéki hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat. Hasonló mechanizmust körvonalazott Szilágyi Ákos a tiltott irodalom olvasásáról szólva (Az érzéki csábítás irodalma, Mozgó Világ, 1981/8. 67—85). Az anekdota hallgatója olyan, mint a bokrok mögött lapuló faun: maga a vágy, még többet szeretne látni, meghallani, nimfával szeretkező Apollón kívánna lenni, de nem teheti, mert ha lelepleződik, lenyúzzák a bőrét — így hát a lugas sötét zugaiban örül annak a pár, számára szív- szorítóan fájdalmas és édes benyomásnak, amit kileshetett. Melankolikus derűje mellett legfeljebb önérzete erősödhet, hiszen a priori előfeltevése beigazolódott, miszerint az istenek és a nimfák között mégsem egészen úgy zajlanak a dolgok, ahogyan azt a faunokkal hivatalosan közlik. A befogadás érzékisége persze számos eredőre vezethető vissza, így az anekdota megformáltságára is: az olvasás gyönyöre barthes-i gondolatára szeretnék utalni, arra, ahogyan az olvasó az erotikus élmények analógiájára fogadja be a mindig pusztán sejtető, esztétikailag magas színvonalú écriture-t (Roland Barthes—Maurice Nadeau: Sur la littérature, Grenoble, 1980). A jó anekdota a többszörösét sejteti annak, mint amit szó szerint kimond, a sejtetés a műfaj és a mű jelentésévé kell hogy váljék.

(Politika és pornográfia)

Közhely, hogy az állam vagy bármely más politikai intézmény metaforizáltan élt és él gondolkodásunkban. E metaforikus képzetek tán leggyakrabban visszatérő eleme az Arisztotelésztől eredő állam = politikai test (korpusz) azonosítás, amely egész kis mitológia-dzsungelt implikált. Például: a sztagirita számolt annak a lehetőségével, hogy — ha az egész polisz egy test — a politikusnak vagy a törvényhozónak polgártársai, illetve a test egészségével kell foglalatoskodnia (demokratikus berendezkedés esetén ez közegészségügyi gondoskodást jelent). Ekként az orvostudomány — metaforikusán — a politika egyik fajává válhat, a politikus gyakorló orvossá. A politikai test betegségei, pathológiája egyenesen következik Arisztotelésznek a jó és a torz államformákról alkotott felfogásából. A monarchia például jó, egészséges kormányzási forma, ehhez képest a zsarnokság azért elítélendő, mert az előbbi elfajulása, torz hasonmása, mondhatni: aberrációja.

Az államnak más közkeletű mítoszai is vannak. Az anekdota kiképződésében az iménti mellett a leglényegesebb — vizuális és metaforikus — képzet feltehetően a persona ficta alakja. „Soha senki nem látta az államot... Az állam a terminus teljes értelmében idea. Nem lévén más realitása, csak fogalmi, azért létezik, mert el van

1020