Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Radics Viktória: Határáttörés (Nádas Péter színházi esszéiről)
— a tér —, a kosztümök, a maszk lehetőségeit kiaknázva — mely nem veti el dogmatikusan a naturalizmust, hanem átformálja, magáévá teszi. Ahol a színészre nem kényszerítik a sztanyiszlavs^kiji vagy a brechti stílust, hanem lehetővé teszik a kettőnek a színészi alkat és a szerep kölcsönviszonyából adódó ötvözését. A magyar színház általános peshedtségétől — áttörve a határt — a ritka színházi esemény ünnepéig boltozódik a kötet első íve, az interjú pilléréig, melyben Nádas közvetlenül is vall a színházról való elképzeléseiről. Miért oly fontos nekünk a színház? S az igazán jó színházat miért nevezte az őrült történelem hiányzó kereké nek a kötet első lapján? A jó színház: színház a színházban, tehát színház a színházról, tehát antiszín- ház. Amikor levesszük az álarcot. A csupaszság észrevétele és demonstrációja. A theatrum elleni közös — szótlan vagy tomboló — lázadás pillanatai. Dobogó, páholy és partner között ilyenkor olyan „megértő-megértett evidencia” (Balassa) teremtődik, mint a történelem ritka, hajnali pillanataiban. Világosfekete. Pillanatokra. Ugyanis menthetetlenül színészkedünk. Ronyecz Mária alakításait elemezve olyan autentikus színésznőt mutat be Nádas, aki elemző szerepformálásaiban a „szerep a szerepről” alapállásából indul ki. Csak pillanatokra tépi fel a maszkot, de akkor ebbe több száz néző borzong belé. A metaszínház gondolatkörében ívelve tovább, a berlini levél — mint az esszé egyik formája — a művészet mint szerepjátszás kényes kérdései körül gyűrűzik. Ahol a művészi önirónia is álcává és álsággá válik, ha nem „ironikusan uralt” (Kierkegaard). Ám ez így az irónia ördögi köre, ha nem bukkanunk rá valahol a valódi komolyság pontjára. „Az igazi, nyitott komolyság nem riad vissza sem a paródiától, sem az iróniától, sem a redukált nevetés egyéb formáitól, mivel érzékeli, hogy maga is a minden irányba nyitott világegész része” — írja Bahtyin. Az igazi komolyság tudja saját nevetségességét, ám tudva-érzi azt is, hogy a vágy e tökéletlenség meghaladására mélységesen őszinte és fájdalmasan komoly. Hogy mindennapi színházunkban van valami igaz és megrendítően őszinte — a vágy szintjén — és sok hamis — a megvalósítás szintjén. Ezt a szörnyű szakadékot a vágy és a beteljesülés, a lehetőség és a valóság között, a bohóc tragikumát mutatja fel az a berlini utcái énekes, aki kopott trikójára csillagos palástot öltve, közönséges hangján virtuóz operaáriát énekel. Nem bohóckodva — hisz ez a fiú, aki Sophia Serra- nónak nevezi magát, már nem színészkedik. Az, ami; tudja. Ellentétben a Pesti Színházzal, a rendezővel, aki a színházzal a moralistát játszatja, a főszereplővel, aki tökéletesen akar színészkedni, anélkül, hogy ennek hiábavalóságát tudná. Ennek a színháznak nincs öntudata. „Werde, was du bist!” — mondta Goethe, akihez a szerző, Ulrich Plenzdorf Az ifjú W. újabb szenvedései című művében nyúl, anélkül, hogy e fenti mondatot végiggondolta volna. A szocialista irodalompolitika szerepeket ró irodalomra, színházra. Ám e szerepek ellen értelmetlen dolog más szerepekkel harcolni — helyettesíteni —, mert így ördögi körben találjuk magunkat, a Nagy Mechanizmus malmában. Csak a határáttörés segít. A Tagankába azonban nehéz bejutni. S azóta Ljubimovnak is felmondtak. Azt hiszem, Ljubimov Hamletjének elemzése nemcsak e kötetben, hanem Nádas Péter ars poeticájában is határkő. Világnézeti tisztázódás katalizátora. Mint mondjuk, a történelem nézőterén 1968. „Ez a Hamlet a hatvanas évek lázadó ifjúságával van rokonságban” — írta Pályi András A Taganka színház Budapesten című kritikájában. Ljubimov — és Nádas — lehetőséget ad a nézőnek arra, hogy többet tudjon, mint Hamlet, többet, mint a király vagy mint a sírásók: hogy több szempontból láthassuk-érezhessük át, mi is történik a színtéren. És a díszlet, a nevezetes függöny, a világítástechnika újabb és újabb szempontokat kínál — Nádas innen is-on- nan is bepillantást enged a színtérre, leírások, elemzések, értelmezések, összehasonlítások kombinációjának segítségével. S amikor végigjátszott-végiggondolt sok mindent — hogy mit tesz s mit tehet Hamlet, az intellektuel a szürke színen, ahol 1014
